108 éve történt, hogy az utolsó magyar király felvette a koronát, ezzel egy fontos korszak zárult le a magyar történelemben.

Pontosan 108 esztendeje, 1916. december 30-án történt meg az utolsó magyar király koronázása: a Habsburg-Lotaringiai család tagja, IV. Károly került a Szent Korona alá Budapesten. Ez a jelentős esemény a magyar történelem egyik emlékezetes pillanataként maradt fenn.

Magyarország és I. Károly, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodója 1887. augusztus 17-én látta meg a napvilágot Károly Ferenc József Lajos Hubert György Mária néven. Édesapja Ottó Ferenc főherceg volt, aki I. Ferenc József unokaöccseként a Habsburg-dinasztia tagja, míg édesanyja Mária Jozefa szász hercegnő a királyi vérvonal szerves része. A fiatal Károly a történelem viharos időszakában nőtt fel, amely meghatározta uralkodását és örökségét.

Katolikus nevelésben nőtt fel, és Bécsben a bencés rend által fenntartott középiskolában végezte tanulmányait. Ezt követően Prágában mélyítette el tudását jogi és közgazdasági területen. Katonai pályafutása 1903-ban indult, és a sokszínű Monarchia különböző nyelvein kapott képzést. 1911-ben kötötte össze életét Bourbon-Pármai Zitával, akivel egy ritka és boldog szerelem gyümölcsöként nyolc gyermekük született a Habsburg-ház keretein belül.

Károly nem volt felkészítve arra, hogy uralkodóvá váljon, és a körülmények is meglehetősen kedvezőtlennek tűntek számára. Édesapja halála 1906-ban váratlanul megváltoztatta a helyzetét, mivel ezzel egyre előrébb kerültek a trónöröklési rangsorban. Két nagybátyja közül az egyik rangon aluli házassága miatt a családjából ki lett zárva, míg a másik, Ferenc Ferdinánd főherceg, szintén hasonló okból kénytelen volt lemondani a trón iránti igényéről, miután rangon aluli kapcsolatba került. Károly tehát hirtelen egy olyan helyzetben találta magát, ahol a sors iróniája folytán ő lett az, akinek a felelőssége az uralkodás terhe.

Ferenc Ferdinándot 1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolták, ami közvetlenül vezetett ahhoz, hogy a Monarchia egy hónappal később hadat üzent Szerbiának, ezzel elindítva az első világháború vérzivatarát. Ferenc József halála után, 1916. november 21-én, a fiatal Károly, mindössze 29 évesen, a birodalom megroggyant trónjára lépett, szembenézve a kihívásokkal és a feszültségekkel teli időszakkal.

Magyarország apostoli királyává 1916. december 30-án emelkedett, és ez a nap nem csupán a történelem lapjaira íródott, hanem a szívükben is mély nyomot hagyott. Az ország, valamint Budapest pezsgő ünneplése betöltötte a levegőt, még a háború sötét árnyékában is ragyogó rendezvények sokaságát idézve. A nap reggelén az Országgyűlés két háza tartott ülést, amelyet a képviselők pompás felvonulása követett a budai Vár irányába. A ceremónia helyszíne, a Mátyás-templom, már korán megtelt a megyék és városok küldöttségeivel, akik izgalommal várták a történelmi pillanatot.

Ezt követően vonult be a koronázási menet, élén egy huszárszázaddal, majd a főváros küldöttsége követte őket. Mögöttük láthattuk Tisza István miniszterelnököt, aki büszkén ült lován. A királyi pár, Károly és Zita, valamint a négyéves Ottó trónörökös nyolclovas hintón érkeztek. Károly díszes magyar öltözetben tűnt fel, míg Zita királyné arannyal és gyöngyökkel gazdagon hímzett bársonyruhájában, haját pedig gyémántos tiarával ékesítve viselte. A kis Ottót elegáns bársonymentébe öltöztették, fején pedig egy jellegzetes magyar csákó díszelgett.

A menet dübörgő ágyúdörgés és harangok zúgásának kíséretében, a koronázási szertartások történetében első ízben (és talán utoljára) nem az osztrák, hanem a magyar Himnusz fenséges dallamai között lépett be a templomba, ahol az oltárra helyezték a koronázási insigniákat.

A szertartás a régmúlt tradíciók szellemében zajlott: Csernoch János esztergomi érsek, hercegprímás szent olajjal kente meg a király jobb vállát. Ezt követően Károly vállára terítették Szent István palástját, majd megkezdődött a szentmise, amely a szertartás méltóságát emelte. Az esztergomi érsek előhúzta Szent István kardját, és a királyt felövezte vele. Károly ezt követően a hagyományos négy vágást végezte el, majd a fegyvert visszahelyezte hüvelyébe, ezzel is megpecsételve a szertartás jelentőségét.

Ezt követően az esztergomi érsek és az ez alkalommal királyhelyettesi, azaz nádori tisztséget ellátó Tisza István kormányfő a király fejére tették a Szent Koronát, miközben a főpapok kinyújtott kézzel áldást mondtak. (A korona túl nagy volt Károly fejére, ezért ki kellett bélelni, de erre már korábban is volt példa.) Az új uralkodó megkapta a jogart és az országalmát is, majd elfoglalta a trónt, és felzúgott az "Éljen a király!" kiáltás.

Ezt követően Zita királyné megkoronázására került sor, amelyet követően a király, a fején a díszes koronával, a Szentháromság téren felállított emelvényen ünnepélyesen letette koronázási esküjét. Ezt követően ismét felcsendült a Himnusz, amely a pillanat fenségességét hangsúlyozta. A király ezután lóra ült, és a menet élén a Szent György tér felé vonult. Ott, a 63 vármegye földjéből kialakított koronázási dombon fellovagolt, és négy kardcsapással jelezte, hogy bármilyen irányból érkező fenyegetés ellen is készen áll megvédeni hazáját.

A koronázás ünnepségeit követően a hagyományos ebéd zárta le a szertartást, amely során a király családjával együtt visszatért Bécsbe. A Szent Korona még három napig kiállítva maradt, hogy a kíváncsi szemek megcsodálhassák, ám a háború árnyékában a megszokott népünnepély elmaradt. Helyette a jótékonyság vette át a főszerepet: az ingyenkonyhákban a rászorulóknak készítettek ételt.

Károly csupán két évig viselte a királyi koronát. A béke idején valószínűleg kiemelkedő uralkodóvá válhatott volna, azonban a háború zűrzavara közepette nem volt képes megőrizni birodalmának egységét. Az első világháború során katonai kudarcot elszenvedő Osztrák-Magyar Monarchia 1918 novemberében végleg felbomlott.

Károly belátva helyzetének tarthatatlanságát november 11-én lemondott az osztrák, majd két nappal később a magyar államügyekben való részvételéről, de trónigényét fenntartotta. Svájci emigrációjából két alkalommal - először 1921. március 27. és április 5. között, majd október 20-23-án - tett sikertelen kísérletet a magyar trón visszaszerzésére.

A második királypuccs bukása után, mivel továbbra sem volt hajlandó lemondani a trónról, az antanthatalmak családjával a távoli Madeira szigetére vitték. Itt szerény körülmények között élt 1922. április 1-jén, spanyolnátha miatt bekövetkezett haláláig, nyolcadik gyermekének születését már nem érte meg.

Magyarország történetében a nemzetgyűlés 1921. november 6-án hozta meg a döntést a Habsburg-Lotaringiai-ház trónfosztásáról. Károly, a család elsőszülött fia, aki aktívan részt vett az európai politikai eseményekben, 1961-ben mondott le trónigényéről. A "békecsászár", aki méltósággal és panasz nélkül viselte sorsának viszontagságait, halála után nem sokkal boldoggá avatási eljárás indult, amely végül 2004. október 3-án valósult meg.