A drogkartellfőnök különös életének egy újabb fordulata: a nemváltóműtéte, amelyet eltáncolt, sok kérdést vetett fel bennünk. Megpróbáltuk megérteni Emilia Pérez történetét, de a részletek és a háttér még mindig zavarosak számunkra.

A TikTokon szélsebesen terjedő, különféle stílusokban remixelt La Vaginoplastia című dal felhívja a figyelmet Emilia Pérez körüli legnagyobb kérdésre. Ezt a dilemmát tornóczkyanitásan a következőképpen fogalmazhatnánk meg:

Hogyan is csináljam ezt?

Ha az Emilia Pérez egy Monty Python által ihletett abszurd komédia lenne, akkor képzelj el egy elképesztően különös jelenetet, ahol a szereplők egy dallamtalan, zeneileg katasztrofális duóban énekelve tárgyalnak egy bangkoki nemváltásról. A doktor, akinek az ujjai között ott pihen a szike, és akitől senki sem várna komoly megoldásokat, lelkesen magyarázza, hogy most akkor péniszt kell vaginává alakítani, vagy esetleg éppen fordítva. De ne tévesszen meg a helyzet abszurditása, mert valójában itt valami egészen másról van szó.

Valójában nem könnyű meghatározni, hogy mit is látunk. Jacques Audiard, a már korábban Európai Filmdíjjal, valamint számos BAFTA- és César-díjjal kitüntetett francia rendező (A próféta, Halálos szívdobbanás), most saját operalibrettóját adaptálta egy (elvileg) komoly társadalmi problémákat boncolgató, ugyanakkor a dél-amerikai kartellfilmek izgalmait és fordulatait, valamint vígjátéki elemeket is magában foglaló drag gengszter musical formájában. Az Emilia Pérez műfaja egyszerre idézi meg az abszurd fekete komédiák világát és a szívszorító szappanoperák érzelmeit, miközben időről időre szellemes, időnként pedig giccses vagy infantilis zenés-táncos betétekkel tarkítják a cselekményt.

Első impulzusból, például a vaginaplasztikáról szóló rész után, teljesen érthető lenne, ha valaki felállna és távozna. Mégis, valami különös oknál fogva a nézők figyelme nem tud elszakadni a történettől. Ha csupán a gengszter szálra fókuszálunk, az éppen olyan izgalmas és fordulatos, amilyennek egy ilyen produkciónál lennie kell. Az abszurd zenés-dalos betétek során pedig sokáig nehéz elhinni, hogy ilyesmi valóságosan létezik. De természetesen nem véletlen, hogy a film már eddig is számos díjat nyert, és tizenhárom Oscar-jelölést tudhat magáénak.

Valószínűleg igaza van az Oscar-kritikusoknak abban, hogy a nemváltás, a genderkérdés körül keresgélő sztori és a transznemű főszereplő, Karla Sofía Gascón eleve kiérdemelte a fokozott érdeklődést az amerikai filmakadémia tagjai körében. De valószínűleg igaza van egyes ember- és genderjogi civileknek is, aki viszont épp a téma sztereotipikus tálalásán felháborodva utasítják el a filmet.

A sztori szerint az agilis, a magánéletét a karrierje érdekében háttérbe szorító (és ezt azért bánó) mexikói ügyvédet, Ritát (Zoe Saldana) egyszer csak megkeresi az egyik helyi kartell rettegett vezetője, Manitas (Karla Sofía Gascón) azzal a fura kéréssel, hogy segítsen neki lezárni kétes ügyeit. Méghozzá úgy, hogy tulajdonképpen el kell tünteti a világ, a rendőrség és a családja elől is. Eddig szokásos lenne a történet, nem igaz?

A mesterterv lényege ebben az esetben az, hogy támogassa a véreskezű, igazi latin macsó gengsztert abban, hogy senki által fel nem ismerhetően nővé válhasson. Ahogy ő maga is kifejti: valójában mindig is női identitásra vágyott, ami eddig rejtve maradt a világ elől.

Közeledik a várva várt pillanat. Manitas életének vége, de Emilia Pérez újraéled.

Karla Sofía Gascón egyébként nemcsak a transz volta miatt érdemelte ki a legjobb színésznek járó Oscar-jelölést, valóban lehengerlően alakítja a könyörületet nem ismerő (férfi) kartellfőnököt és annak új (női) változatát, az érzékeny nagynénit, a szenvedő mexikói családokért hősként küzdő civilt. És persze a gyermekeit imádó szülőt, aki nem fedheti fel, hogy a nagynéni testben tulajdonképpen az édesapjuk van. Igazi belsőséges, amolyan "nőcis" kapcsolatot ápol az egyetlen emberrel, Ritával, aki tudja a titkát, aki továbbra is mindent mást feláldozva dolgozik neki. Zoe Saldana szintén simán megérdemelne egy aranyszobrocskát az ügyvéd szerepéért, ráadásul, ha valamire emlékezni fogunk a musical-betétekből, az az ő csillogása, kihívó tánca lesz.

A helyzet ennél sokkal összetettebb, hiszen Emilia szoros, bensőséges baráti kapcsolatot ápol a feleségével is. Ez a különleges kötelék azonban számos bonyodalmat von maga után, mint például féltékenységet és az erőviszonyok átrendeződését. De a történetnek van egy újabb meglepő fordulata is: Emilia beleszeret egykori áldozata özvegy feleségébe.

Visszatérve a jogvédők észrevételeire, bár az író-rendező szándékai valószínűleg tiszták voltak, a végső eredmény egy túlságosan leegyszerűsített narratíva lett. A történetben megjelenik egy gonosz, véreskezű zsarnok férfi, akit egy műtéti beavatkozás következtében átalakulás ér, és hirtelen egy olyan nővé válik, aki a társadalmi problémák iránt érzékeny, bűnbánó módon próbálja helyrehozni Manitas életének sötét múltját jótékonyság és civil aktivizmus révén.

Audiard üzenete, miszerint a férfiak rosszak, míg a nők jónak számítanak, egy Monty Python-i leegyszerűsítésnek tűnik, amelyet nehéz komolyan venni. Még akkor is, amikor a film a végére izgalmas zenés jelenetekkel, valamint pörgős üldözésekkel és lövöldözésekkel próbálja feloldani ezt a megközelítést. A "jó" nő karakteréből egyszer csak előtör a "gonosz, zsarnok" férfi, és a történet végén egy szappanoperába illő csavar zárja le az események sorát.

A film értékelését nem csupán az a kérdés bonyolítja, hogy vajon egy zűrzavaros műfaji és tematikai összeállítással, vagy éppen ellenkezőleg, egy briliáns műfaji ötlettel állunk szemben, hanem erőteljesen beárnyékolja azt Karla Sofía Gascón korábbi, erősen megosztó online aktivitása is. Az olyan kijelentések, mint az iszlám "mélységesen undorító" mivolta, a rendőri erőszak áldozataként emlegetett George Floyd "drogfüggő szélhámosként" való leírása, vagy éppen a transznemű szerepet játszó színészként tett gúnyos megjegyzések a filmipar sokszínűségének törekvéseivel kapcsolatban, mind-mind hozzájárulnak a film körüli feszültséghez. Ahelyett, hogy a film művészi értéke lenne a középpontban, inkább a Netflix kénytelen elhatárolódni a színésznőtől, ami nem éppen kedvező előjel Oscar-díj előtt.

Hazafelé arra gondoltam, ha egy fura musical szereplője lennék, akkor az "Hogyan is csináljam ezt?" című dalra táncolnék a négyeshatoson.