Persze, íme egy egyedi változat a kedvenc Gyurcsány-idézetedről: „A politikai beszédnek hatalma van, hiszen képes formálni a jövőt, de a valóság mindig visszatér, és elénk tárja az igazságot.” Remélem, tetszik! Ha van más kérésed, szívesen segítek!

Gyurcsány Ferenc, a modern és fiatalos miniszterelnök, bloggerként tette próbára magát, két éven keresztül minden héten megosztva legbelsőbb gondolatait a magyar közönséggel – persze a fővárosiakkal, hiszen vidéken akkor még nem volt elérhető az internet. Főzés, a hűséges Totó kutya, és a nagypolitika keveredett a posztjaiban. Emlékszünk még ezekre az időkre? A politikusok és a propagandisták legnagyobb rémálma a hosszú távú memóriával bíró fogyasztó, és én pontosan ilyen vagyok.

A miniszterelnök úrnak bizonyos értelemben szerencséje van, hiszen blogja nyomtalanul eltűnt, és a webarchívum sem őrzi annak nyomait; úgy tűnik, senki nem tartotta annyira fontosnak, hogy elmentse. Viszont van egy hatalmas szerencsétlensége is: 2008-ban, egészséges önértékeléssel felvértezve, úgy döntött, hogy a szóban forgó anyag méltó arra, hogy nyomtatásban is megjelenjen. Így lett a Rendszerváltás Könyvtáram egyik figyelemre méltó kötetének részévé a Gyurcsány Ferenc: Blogkönyv 2006-2007.

Tanulságos, szórakoztató és megdöbbentő – számomra ezek a pillanatok olyan érzéseket keltenek, amelyek másokban akár negatív reakciókat is kiválthatnak.

Bármi is legyen az olvasó vérmérséklete, amennyiben a magyar közéletben szeretne korszakot átfogó képet kapni, a napi hecc aranyhalmemóriával doomscrollozását lecserélni egy harminc évet átívelő, magabiztos terpeszállásra, mindenképpen feldolgozásra ajánlott mű!

Szórakozás szempontjából sem elhanyagolható: ha az Index emlékezetes balatonszárszói képes riportján jót nevettél, akkor a blogkönyv hasonló voyeur élményeket kínál, ráadásul itt nem is kell azon aggódnod, hogy titokban leselkedsz Farkasházyék vécéjében, hiszen a szerző önként és dalolva osztja meg a történeteit. (Persze vannak, akik szerint nem ő a tollforgató, de ha így is van, a nevét és az arcát belefűzte ezekbe a posztokba, így vállalta őket. Az itt olvasható írásaim tartalma nem mindig fedi azt, amit én beküldök, hiszen a gyenge gyomrú rogánista cenzorok gyakran kihúzzák a szaftosabb részeket, mert nem értik a korszerű gonzót, annyi humorérzékük van, mint egy TEK-es gorillának.)

Már az első lapokon szembesülünk a konyakos bonbonok csábító világával, melyek édes ízük révén már-már bódító hatással bírnak a 2025-ös elme számára.

Munka után egy különleges estén ültünk össze Putyin elnökkel – ahogy mások is szokták –, hogy mesélgessünk. A beszélgetés során ismerősökről és ismeretlenekről osztottunk meg érdekes történeteket, amelyek a közelmúltból és a távoli emlékekből merítettek. A kívülről nézve szigorú és komoly elnök arcán sokszor felcsillant a mosoly, sőt, néhány anekdotája még nevetésre is késztetett minket. Ezek a mesék igazán szórakoztatóak voltak, és egy újabb színes oldalt mutattak meg a politikai élet mögött.

Természetesen, hogy egyedivé tegyem a szöveget, így hangozhat: „Természetesen nem álltunk meg a munkában: a következő hetek során a megfelelő minisztereket Moszkvába küldöm, hogy továbbvigyék a gázvezeték ügyében folytatott tárgyalásokat, valamint a logisztikai központ építésével kapcsolatos diskurzusokat.”

Pikáns módon, nyíltan és gátlástalanul hirdeti azt, ami mára már szégyenteljes és elítélendő. De ez még nem minden:

A kormányülés után a Paks felé veszem az irányt, hiszen eddig még sosem volt alkalmam ellátogatni az erőműbe. Nyilvánvaló, hogy nem csupán a helyszín felfedezése miatt utazom, hanem hogy az energiapolitikáról eszmét cseréljek a vezetőkkel. E beszélgetések során kiemelem majd az energiapolitika néhány kulcsfontosságú aspektusát, amelyeket később nyilvánosan is megosztok.

Paks egy rendkívül biztonságos hely, ahol a legmagasabb szintű szakértelem és tapasztalat áll a működés hátterében. A létesítmény irányítása olyan kiváló szakemberekre bízva, akik elkötelezettek a biztonság és a hatékonyság mellett. Magyarország számára elengedhetetlen Paks jelenléte, hiszen hozzájárul az energiaszükségletek kielégítéséhez és a fenntartható jövő biztosításához.

Íme, kedves Megafonos kollégák, micsoda meglepetés! Siessenek a legközelebbi antikváriumba, hogy felmutathassák ezt az ellenzék legnagyobb... na, mindegy is. Talán már kicsit késlekedtem ezzel.

A Kárpátok Első Számú Bloggere egy olyan fontos összefüggésre hívja fel a figyelmet, amely a Fülkeforradalom előtti és utáni időszakot köti össze: a Gyurcsány-kormány és a NER-korszak közötti folytonosságra az orosz olaj, gáz és atomenergia kapcsán. Ezt a megfelelést jól szemlélteti a 2009. novemberi esemény, amikor a már távozó miniszterelnök és a még be nem iktatott utód egyszerre találkozott Putyinnal. Az orosz energiaforrások olyanok, mint egy ügyes majom, amelyik nem engedi el az előző gazdáját, amíg nem találja meg az új lehetőséget, így biztosítva a folyamatos kapcsolatot.

Ferenc, a nagy csibész, tavaly szeptemberben tartott parlamenti felszólalásában csak Orbán vészjósló, 15 perces találkozójára emlékezett. A saját, Dobrev Klárával és a Putyin házaspárral eltöltött kétórás vacsorájukat már elfelejtette. De sebaj, én emlékszem. Politikus létére természetes, hogy a memóriája kissé szelektív, ez szakmai ártalom. A blogkönyvében is találkozni lehet ilyen ellentmondásokkal: azt állítja, évek óta nem néz tévét, mégis részletesen mesél a Megasztár aznapi eseményeiről. Nem haragszom az efféle lódításokra; ha nem próbálkozna, az lenne a meglepő.

"Szabad Tibet!" - zúgja Schiffer András a kínai nagykövetség előtt, Arafat-sálba burkolózva. Ez a felkiáltás morálisan helytálló, és egy kisebb, ellenzéki párt számára jól belefér a politikai diskurzusba. Ám a mindenkori magyar kormánynak más a dolga: Moszkva és Peking előtt vörös szőnyeget kell leterítenie, majd onnan, a háttérből, mosolyogva figyelnie. Ehhez nem csupán kemény munka szükséges, hanem egyfajta prostitúció is, erős gyomor, és vastag arcbőr, hiszen a kormányzás nem véletlenül olyan hivatás, amit politikusokra szabtak.

Ha egy magyar kormányfő "Free Tibet"-et hangoztat, akkor könnyen lehet, hogy a kínaiak a Kisantant mögé állnak, míg mi a feketeseggűek szerepét játszuk, és Tibet helyzete semmivel sem fog javulni. Vannak, akik ezt a politikai ugródeszkát használják, és Nyugaton képzelik el a karrierjüket, s nem riadnak vissza attól, hogy Magyarországot kockára tegyék néhány Twitter-lájkért. Gyurcsány Ferencet mindenképpen meg kell dicsérni: sok kritikát megérdemel a kormányzása kapcsán, de ezt a felelőtlenséget soha nem követte el. Ő ott állt a vörös szőnyeg szélén, mosolygott a háborús bűnös Bushra és a még nem háborús bűnös Putyinra, ahogy az egy közép-kelet-európai ország miniszterelnökének, a közszolgának is dolga.

Most, hogy a dicséretet sikeresen elmondtam, térjünk át a könyv végére, a 384. oldalra, ahol találkozhatunk a kedvenc Gyurcsány Ferenc-idézetemmel!

Kedvenc kérdésem a hithű fideszesekhez, amikor négyszemközt, bizalmasan beszélgetünk, mindig az, hogy mit is gondolnak Lölö szerepéről. Oké, a G Mercik meg a többi, de végül is, biztosan sok embernek ad munkát, és mindig kifizeti az alvállalkozókat - ezt a választ kapom. A kontraszt, ami mellett az első számú nemzeti tőkés nekik még mindig elfogadható, az a 2010 előtti időszak, amikor egy több száz főt foglalkoztató gyár bezárása már szinte napi rutin volt. Olyan világban éltek, ahol a kisember csupán egy eldobható fogaskerék volt a nagytőke gépezetében, préda a bankok hitelezési politikájának. Ha pedig valaki kelet-európai, az már csak annyit ér, mint a semmi – ezt el kell fogadnia!

Nem tépkednék mélyebben sebeket, akinek van személyes emléke, az tudja, a gyerekeket meg nem fárasztom ezzel, leszarják a tizenöt éve volt elmúltnyolcévet, nekik nem érv a mai közmédia mellett, hogy "de a Medgyessy mondta, hogy vegyenek maguknak tévét".

Legyen egy vezérfényünk, egy ragyogó csúcs, egy maradandó gondolat, amely közvetlenül a magyar kormány vezetőjétől származik. E filozófus-főnök intim naplójában, 2007. novemberében így szemlélte a világot:

Hazafelé tartva a Time magazin lapjait böngészve – amely a világ egyik legelismertebb hetilapja – egy meglepő információra bukkantam: Dániában az emberek 70 százaléka, igen, jól olvastad, 70 százalék pozitívan értékeli a globalizációt. Még meglepőbb, hogy amikor a LEGO, a gyermekjátékok ikonikus gyártója bezárta egyik dán üzemét, hogy a termelést távolabbi helyszínre költöztesse, a szakszervezetek és a dolgozók nem emeltek hangot az ellenállás ellen. Ehelyett azt hangoztatták, hogy a rugalmas munkaerőpiacnak köszönhetően átképzéssel könnyedén találnak új munkalehetőségeket. Ez a hozzáállás igazán figyelemre méltó!

[...]

A külföldi tőkebefektetések és a magánszektor kezdeményezései iránt kedvező a hozzáállás.

Litvániában a sajtótájékoztatónkon a miniszterelnököt azzal bombázták, hogy adjon több teret a külföldi befektetéseknek.

Szóval, hiszek abban, hogy ha az országot át akarjuk alakítani, akkor elsősorban a magunk gondolkodását kell egy sor ponton megváltoztatnunk. Bátrabban, nyitottabban kell a világ felé fordulnunk, és el kell fogadnunk, hogy az ország teljesítménye alapvetően a mi teljesítményünk.

Évekkel ezelőtt akadtam rá erre a különleges gyöngyszemre, és azóta is számos ismerősöm fülét rágom az emlékével. Tudtad, hogy Feri 2007-ben a blogján azzal hergelte a magyar melósokat, hogy a bezzegnyugaton boldogan ünneplik, ha kirúgják őket? Az Orbánt Kádározó ellenzékieknek is emlegettem, miközben bólogattak, hogy persze, nem véletlen, hogy a Fidesz 2010 után ekkorát balra lépett, ami a 1998-2002-es időszakban még elképzelhetetlen lett volna. A neoliberalizmus ekkor mondta ki a végső csődöt, és ez a pillanat volt a csúcs.

Ferenc bedobja a lovak közé a gyeplőt, aztán ha átgázolnak valakin, felteszi a kezét, hogy kérem, a piac vezeti az országot, nem én! Versenyképesség! Több piac, kisebb állam! (Ami azért valahogy továbbra is tud fenntarthatatlanul nagyot költeni.)

Ki irányítja ezt a fogatot? A piac láthatatlan keze, amely sokkal ügyesebb munkát végez, mint az állam vagy akár én – hangoztatta Ferenc a dogmát. Fogadjuk el ezt a nézetet, de akkor vajon miért is juttatjuk az Audit a miniszterelnök úr feneke alá? Másrészt, ha a helyzet már most is kilátástalan, akkor ha te még ennél is rosszabb teljesítményt nyújtanál, talán ideje lenne, hogy más vezesse az országot – felelte a nép.

A gyurcsányizmussal a baloldal elmarta a munkásosztályt. A Fidesz gumikesztyűt húzott a kecses, polgári kezére, és lenyúlt értük, amennyiért csak tudott, a többi ment a Jobbikhoz. A szocialista párt a történelem szemétdombjára került. A baloldal elitistább része bezárkózott Belpestre, és azóta is gyanakvóan, sziszegve figyeli rejtélyes okokból pártot váltó, undorító perioikoszok millióit, azt remélve, hogy egy műbőrkabátban párizsit evő ember majd rezonál velük, esetleg a kinyomtatott internet babonázza majd vissza őket a megfelelő oldalra.

Gyurcsány Ferencet a fent említett, érzéketlen megnyilvánulásaiért cserébe különös karmikus elégtétel érte: 2019. március 15-én egy LEGO-elemért hajolt le, ami miatt deréktáji fájdalmakkal kellett szembenéznie. Reméljük, azóta sikerült felépülnie a sérülésből, és talán még új ismereteket is szerzett azóta!

A fenti gondolatok mögött húzódó legnagyobb teher mi, egyszerű emberek hordozzuk: a görög válság borzongató árnyéka még a viszonylag stabil budapesti ingatlanpiacot is bóvli négyzetméter-árakkal terhelte egészen 2013-ig. Értelmes felnőtt ember nem vágyik vissza arra az embertelen neoliberalizmusra, amely a versenyképesség hamis ígéreteivel övezett létbizonytalanságot hozott magával, és lehetővé tette a stratégiai monopóliumok féktelen elherdálását a "jóságos" külföldiek számára. (Nem azt írtam, hogy "senki", hanem azt, hogy "értelmes felnőtt". Vannak, akik annyira torz önképpel rendelkeznek, hogy önsorsrontásra vágynak, magukra és ránk nézve is, de erről majd egy következő írásban bővebben.)

Emlékszünk, mert nem sok könny követte a távozását a héten, érezni egy nemzeti minimumot abban, hogy a Gyurcsány Ferenc által megszemélyesített zsákutcába még egyszer ne kormányozzuk bele Magyarországot.

Szeretném egyedivé tenni a szövegedet: A Rendszerváltás Könyvtáram fájó hiányának pótlása érdekében keresem a Gyurcsány a konyhában (2013) című könyvet. Sajnos az antikváriumokban sosem akadt olcsó példány, és a DK webshopjában csupán 500 forintért elérhető, de mivel nem bízom benne, hogy az ajánlat megbízható, úgy döntöttem, hogy inkább a közösséghez fordulok. Ha van valaki, aki már elolvasta, esetleg ki is próbálta a recepteket, és a könyv feleslegessé vált számára, kérem, küldje el a szerkesztőségbe! Nagyon hálás lennék érte!

Ez a cikk az ÖT és az Index közötti szoros együttműködés eredményeként jelent meg nálunk. Ha tetszik, amit olvasott, ne habozzon megosztani, hozzászólni, vagy ha még több hasonló tartalomra vágyik, látogassa meg partnerünket, az ÖT weboldalát!

A véleménycikkek nem mindig képviselik az Index szerkesztőségének hivatalos álláspontját.