Slovensko arra kéri a kormányt, hogy sürgősen találjon megoldást az e-receptek körüli felmerült nehézségekre.
A Slovensko ellenzéki mozgalom sürgeti a kormányt, hogy haladéktalanul orvosolja az elektronikus receptekkel kapcsolatos fennálló problémákat – nyilatkozta Michal Šipoš (Slovensko, Za ľudí, KÚ) a legutóbbi sajtótájékoztatóján. Emellett hangsúlyozta, hogy a parlamenti frakció tagjai készen állnak a törvény módosításának megszavazására.
Šipoš felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki Progresívne Slovensko párt is szavazott a koalícióval. "Csak három nappal az elfogadás után a törvényhozók még mindig magyarázták a módosítást, és természetesen kiderült, hogy hibáztak. Erről a plenáris ülésen is szó esett. A törvényeket kapkodva fogadják el, majd aztán szembesülünk a következményekkel: kiderül, hogy tévesek, és végül a páciensek az, akik szenvednek" - mondta Šipoš.
Az egészségügyi információs rendszerről szóló törvény módosítása januárban lépett hatályba, a jogszabály értelmében megszűnt annak a lehetősége, hogy egyes gyógyszereket elektronikus recepte írjanak fel az orvosok. Ilyenek például a teljes egészében a beteg által térített gyógyszerek. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a módosítás értelmében az e-recept kiállítása során szem előtt kellett tartani a személyes adatok védelméről szóló európai uniós törvényt. A tárca közölte, igyekszik mielőbb megoldani a problémát.
Az egészségügyi minisztérium, a biztosítók és a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ közös megállapodásra jutott, amely szerint legkésőbb március végéig elindítják az e-receptekkel összefüggő törvénymódosítások felülvizsgálatát.