A túlzott kedvesség gyakran rejtélyes szándékokat takarhat - könnyen felmerülhet a kérdés, hogy mi húzódik meg a mosolyok és segítőkészség mögött.

A videó megtekintéséhez engedélyezze a JavaScript-et, és/vagy fontolja meg egy HTML5 videót támogató böngésző használatát.

A kedvesség valóban mindannyiunk javára válik: nemcsak annak, aki kapja, hanem annak is, aki adja. Amikor segítőkészen viselkedünk másokkal, az nem csupán a környezetünkre van jótékony hatással, hanem ránk magunkra is. A kedvesség érzése fokozza önértékelésünket, növeli boldogságunkat, és erősíti a világba vetett bizalmunkat. De miért ne lenne mindig jó az, ha jónak lenni jónak számít? A válasz az, hogy a kedvesség határok nélkül nem mindig előnyös. Ha túlzottan próbálunk megfelelni mások elvárásainak, az mögött sokszor megfelelési kényszer húzódik meg. Ez a kényszer elfojtott érzéseket, visszatartott haragot és önbecsapást szülhet, hiszen az erőltetett szívélyesség végül kimeríthet minket. Hosszú távon pedig ez a viselkedés akár egészségi problémákhoz is vezethet, hiszen a belső feszültségek és ellentmondások szorongáshoz, akár depresszióhoz is hozzájárulhatnak. Az igazi kedvesség tehát nem csupán a külső elvárásoknak való megfelelésről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is.

A valódi kedvesség mindig egy olyan alapvető hiten alapszik, mely alapján azt gondoljuk, hogy a másokhoz való pozitív viszonyulásunk a másikból is kedvességet vált majd ki. Ugyanakkor az egészséges határok között létező kedvesség nem végtelen és nem mindenáron való. Normális esetben érezzük, hogy mennyit adhatunk magunkból és képesek vagyunk nemet is mondani.