Az elfeledett magyar tea: a Planta A Planta tea egy különleges csemege, amely a magyar kultúra mélyén gyökerezik, de az idő múlásával eltűnt a köztudatból. Ez a hagyományos ital nem csupán egy egyszerű frissítő, hanem egy igazi időutazás, amely a termész

Csatlakozzanak hozzánk egy izgalmas időutazásra! Utunk első megállója Pécs egyik varázslatos múzeuma, ahol a város kulturális kincseivel ismerkedünk meg. Ezt követően egy neves gyógyszerész-feltaláló történetébe merülünk, és felfedezzük Nagyhalász rejtett szépségeit. Célunk, hogy újra életre keltsük a méltatlanul elfeledett "magyar teát": a Plantát, amely régóta vár arra, hogy visszanyerje megérdemelt hírnevét.

Két éve néhány napot töltöttem Pécsett, és akkor örömmel felfedeztem a város nevezetességeit, köztük a Janus Pannonius Múzeumot is. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy bár a város számtalan izgalmas programot és ínycsiklandó gasztronómiai élményt kínál, érdemes időt szánni az ország legnagyobb vidéki múzeumának meglátogatására is. Garantálom, hogy a látogatás felejthetetlen élmény lesz, és nem fogják úgy érezni, hogy az időt pocsékolták.

Azóta figyelemmel kísérem a történéseiket, és időnként ellátogatok az intézmény online platformjára is. Milyen jól is teszem ezt! Legutóbb például rábukkantam a Planta teáról szóló cikkükre, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet és nyomozói vénámat.

Mielőtt alaposabban belemerülnénk a magyar tea hagyományainak gyökereibe, fontos, hogy tisztázzunk egy alapvető félreértést. A Planta tea fő összetevője, a nevében rejlő hasonlóság ellenére, távolról sem a közismert platán (Platanus hispanica) vagy a juharlevelű platán (Platanus acerifolia), hanem a hamvas szeder (Rubus caesius) és/vagy a földi szeder (Rubus fruticosus).

Hazánkban ez a két szederfaj él vadon, míg a hamvas szederrel leginkább az ártéri erdőkben találkozhatunk, a földi szedernek pedig a hegy- és dombvidék a hazája. A legjellemzőbb különbség a terméseik között látható. Most azonban nem erre, hanem a növény leveleire fordítjuk a figyelmünket. De nem a teakészítés fortélyainak feltárása következik; utazzunk ismét, de most az időben.

A Planta tea bevezetése előtt is történtek próbálkozások, hogy a tea iránti igényt hazai termékekkel elégítsenek ki. Célja az volt, hogy olyan "készítményeket" állítsanak elő, amelyek ízben a klasszikus teákra emlékeztetnek, és nagyobb mennyiségben elérhetők legyenek a fogyasztók számára.

A teaínség magyarázata pedig roppant röviden megfogalmazható: az I. világháború, amikor is számos póttal kellett pótolni az eredeti termékeket. Az első, széles körben elterjedt pót-teakeverék a hazai flóra képviselőiből - például szederlevélből, hársfavirágból és koriandermagból - született meg dr. Augustin Béla és dr. Darvas Ferenc kutatásainak köszönhetően. Arról, hogy milyen ízű volt, sajnos feljegyzést nem találtam.

A második generációs teakeverék, amely Halmi Pál gyógyszerész-feltaláló nevéhez fűződik, már sokkal ismertebb a közönség számára. A második világháború éveiben a fekete tea beszerzése komoly kihívások elé állította az embereket, ezért sürgősen olyan, helyben elérhető alapanyagokból készült teapótlókra volt szükség, amelyek képesek pótolni a megszokott ízeket és élményeket.

Halmi egyedülálló teát varázsolt elő, mely szederlevelek fermentálásával készült, és amelynek különleges ízvilágát saját, egyiptomi inspirációjú illóolajkeveréke adta. Az 1920-as évek végén, miután befejezte egyetemi tanulmányait, Halmi nem csupán az egyetemi gyógyszertárban dolgozott, hanem a MEDICA PLANTA gyógynövényexport- és importcégnél is elhelyezkedett gyógynövényszakértőként. Ezen felül a MIR vegyészeti vállalatnál illóolaj-specialistaként tevékenykedett. Mint ő maga is megfogalmazta, az álláshalmozás mögött az érdeklődése mellett a megélhetés biztosítása is fontos szerepet játszott.

A MIR vállalat megbízásából a tea utóízesítéséhez szükséges illatanyagok kutatásába fogott. A feladatot sikeresen teljesítette, ám a II. világháború kitörése keresztülhúzta a számításait, így a fejlesztése nem kerülhetett a piacra. A háború következtében a tea és más élvezeti termékek ára drámaian megemelkedett a vámok miatt, ezért az ifjú gyógyszerész egy új feladatot kapott: póttea készítésére kellett összpontosítania.

Miután Halmi rátalált az elődök receptjére, ő is a szederlevelet választotta a feladat megvalósításához. Mint azt a visszaemlékezésében felidézi: "az első forrázat mindenhez hasonlított inkább, mint teához, leginkább trágyaléhez. Nyersen tehát nem volt fogyasztásra alkalmas."

Elindult egy izgalmas felfedezés útján, ahol a kísérletezés során megértette, hogy a fermentálás révén olyan színtiszta, ártalmatlan anyagot állíthat elő, amely tökéletesen megfelel az elképzeléseinek. Az illat fokozásához pedig a már korábban megalkotott illóolaj-keveréket alkalmazta. A találmány gyorsan népszerűvé vált, csupán egy megfelelő névre volt szükség. Hosszas töprengés után végül a Planta nevet választotta, amely tökéletesen tükrözte a termék lényegét.

A terjesztés kezdetben lassan indult be, de a megélhetési nehézségek sarkallták a feltalálót, hogy új irányokat keressen. Ennek eredményeként sikerült a találmányát a gyógyászatban is hasznosítani, ahol kiderült, hogy különösen alkalmas az újszülött csecsemők teáztatására.

A valódi áttörést a MEINL cég teáért folytatott beszerzési problémái hozták el, ami új lehetőségek keresésére ösztönözte őket. Az osztrák vállalat tíz mázsa mennyiségű magyar teát rendelt, és TEAN néven indította el azokat a teakeverékeket, amelyeknek 10%-a autentikus tea, míg 90%-a a magyar Planta terméke. Eközben a Planta, észlelve a MEINL nyomását, fokozott erőfeszítéseket tett, hogy népszerűsítse az eredeti termékeit.

A Nyírvidék című folyóirat 1943-ban közzétett cikkében részletesen bemutatja a nagyhalászi teagyárban zajló magyar tea készítésének folyamatát, amely szederlevelek felhasználásával valósult meg. A fermentálás első lépése egy hatvan fokos teremben indult, ahol a levelek előkészítése zajlott. Ezt követően a levelek fokozatosan hűvösebb helyiségekbe kerültek, ahol tovább folytatódott a feldolgozásuk.

A fermentálás eredményeképpen a levelek pórusa kitágult, a kellemetlen ízű és illatú anyagok távoztak, az illóolajok és aromák felszabadultak. A fermentálás után a levelek a szitálóba kerültek, majd színezték őket.

1949 után a MEDICA PLANTÁ-t államosították, így a magyar tea gyártásának és forgalmazásának lehetősége a HERBARIA kezébe került. Ahogy a boltok polcain egyre több teafajta jelent meg a baráti országokból, úgy fokozatosan csökkent az érdeklődés a Planta iránt. Az idősebb generáció tagjai az 1970-es évek elején még találkozhattak egy-egy jellegzetes papírzacskóval, amelyen büszkén hirdette a Planta nevét.

Ha te is azon szerencsések közé tartozol, akik szeretnék kipróbálni a Planta tea különleges ízét, javaslom, hogy nézz fel az Erdőkostoló blogra! Ott részletes útmutatót találsz az elkészítéséhez, és még sok más érdekességet is felfedezhetsz. Ne hagyd ki ezt a remek lehetőséget!

A tea, mint herbatea, hazánkban először 1701-ben került említésre. Eleinte a teafüveket gyógyszerként kínálták a patikákban, méghozzá meglehetősen magas áron. Például 1736-ban a debreceni városi patika "Decocto Caffe et Thea" néven 16 forintot és 14 krajcárt kért el a teáért, ami a mai pénzben több mint havi 460 000 forintnak felelne meg.

1744-ben Moser Zsigmond (a debreceni városi gyógyszertár gondnoka) részére kiadott tanácsi utasításból látható, hogy az élvezeti cikk árusítása fontos része volt a patikuslétnek: "[...] Az, ami a borszesz (vinum sublimatum), tea, kávé, dohány eladásából naponkint befolyik, külön kasszában tartandó s az eladott mennyiségről jegyzék vezetendő."

A tea fogyasztása Magyarországon az 1820-as évek táján kezdett elterjedni. Ekkor vált népszerűvé a teadélutánok és teaestélyek szokása, amelyek a társasági élet fontos eseményeivé léptek elő. A kezdeti időszakban a megfontolt polgárság még elutasította a francia hatásokat, mint a tea-, kávé- és csokoládéfogyasztást, ám idővel ez a nézet megváltozott, és a teázás egyre inkább elfogadottá vált.

A teázás népszerűsítésében jelentős szerepet vállaltak a hazai hölgyek, azonban nemcsak ők, hanem a nemzet nagy alakjai is, mint például Petőfi, Jókai, Széchenyi István és Görgey Artúr. Érdekesség, hogy Görgey a forrást idézve sóval ízesítette ezt az aromás italt, ami igazán különleges ízélményt nyújthatott számára.

Hazánk első ismert teapótszerével Török József gyógyszerész kísérletezett, találmányának teszteléséről beszámolt az Orvosi Tár 1845-ös számában. Lepecsételt, jelzés nélküli dobozokból vizsgálta egy illusztris bizottmány a frissen készült forrázatot színre, illatra és ízre.

"Eredményül [...] a rendszeresen theával nem élők, kellemesebb ízű és illatúnak találták a szőlővirág forrázatát [...] majd ismét a tejjel és rhummal vegyített forrázatok sajátságai hasonlíttattak össze. Ez alkalommal, miként az ízlés dolgában szokott lenni, elágazóak voltak a vélemények. Bár a honi szőlővirág honfiúi buzgalommal sem lett versenytársa a kínai teának, [...] az idegrendszert kevésbé izgatja."

A Kőszeg és Vidéke 1902. június 15-i kiadásában érdekes írás látott napvilágot a teáról, amely így fogalmaz: "[...] A tea egy rendkívül kellemes, enyhén fűszeres ital, amely ízében a kávéhoz hasonlít, ám pozitív hatásai messze felülmúlják azt."

A teánál is fordul elő ugyan hamisítás, például vadcseresznye-levelekkel, már kifőzött teával is sokszoros visszaélés történt, különösen régebben mikor a tea meg drágább volt. [...] Ajánlatos nem nagyon olcsó, hanem jobb teát jó hírnevű teakereskedésekből beszerezni, ahol azt jól elzárva és becsomagolva és ekként idegen illatoktól megóva tartják."