Erdei Zsolt felfedte, hol folytatja pályafutását, és egyúttal üzent azoknak is, akik kétkedve figyelték eddigi lépéseit.

Géczi Bea megerősítette, hogy véget ért a kapcsolata Szegedi Fecsóval: felfedte az okokat, amelyek a szakításhoz vezettek.

Hétfőn a Facebookon közzétette egy különleges üzenetét az 1997-es budapesti amatőr világbajnokság aranyérmese:

"A napokban napvilágra került egy edzős videó rólam, amit sokan megnéztetek. Sokan érdeklődtetek, hogy mi is ez a felvétel, hát most megerősítem: igen, tényleg edzek. Az év végére tervezem, hogy visszatérek a ringbe, és egy komoly szervezet harcosaként lépek ringbe!"

Ezek után egyértelművé vált az első kérdés, amelyet Madárhoz intéztek (ahogyan sokan kedvesen szólítják őt):

Jelenleg nem tudok válaszolni az első két kérdésre. Annyit viszont elmondhatok, hogy egy fiatalabb, elismert ellenféllel fogok megmérkőzni, és nem szeretném, ha egy "hurka" elleni meccs során kellemetlen helyzetbe kerülnék. A megállapodásunk értelmében 85-90 kilós súlycsoportban kell mérlegelnünk, tehát cirkálósúlyú mérkőzés vár rám.

Félnehézsúlyúként már volt ebben a magasabb kategóriában egy emlékezetes kirándulása...

Igen, 2009-ben, egyfajta kényszerű helyzetből adódóan, a WBC világbajnok Giacobbe Fragomenivel léptem ringbe. A szerencse és a kitartás révén győztem, ezzel pedig első magyarként szereztem meg a világbajnoki címet két különböző súlycsoportban.

Az olasz csapat ellen vívott heroikus összecsapás utolsó fél percei a képernyőn.

Szép emlék, de most nézzünk előre a jelenbe! Mitől született meg az ötlet, hogy 51 évesen újra ringbe lépjen? Hiszen 2014-ben, miután legyőzte Salva Dzsomardasvilit, bejelentette, hogy befejezi a pályafutását.

A kezdeményezés ugyan nem tőlem származott, a Hell már egy éve bombázott, hogy bokszoljak újra, de - ha igent nem is mondtam azonnal - az ötlet nyitott fülekre talált. Kipróbáltam magam, edzésbe álltam, és kiderült, hogy a kondimon még ugyan van mit javítani, de a gyorsaságom nem kopott meg, lelkileg és testileg is alkalmasnak érzem magam, hogy újra ringbe lépjek.

Ez teljesen érthető, de a motiváció még mindig nem teljesen tiszta számomra.

Több dolog is foglalkoztat most. Egyik oldalról kezdett kissé unalmassá válni a mindennapok mókuskereke, és egy ürességet éreztem magamban. Hiányzott minden, ami egy meccs varázsával jár: az adrenalin lüktetése, a szurkolók lelkesedése... Alig várom, hogy újra több ezer hangot halljak együtt énekelni a "Szállj el kismadár!"-t. Az a közös élmény, az a felfokozott hangulat, ami csak a stadionban van, mindennél többet ér.

Ez a mérkőzés igazi izgalmakat hozott, hiszen mindannyiunk adrenalinszintje a tetőfokára hágott. Emlékszem, Zsolt 2005-ben, egy törött bordával a háta mögött, a legutolsó menetben küzdött meg Mehdi Sahnoune-nal, és ezzel maradandó nyomot hagyott a sporttörténelemben.

És a pénz? A fanyalgók biztos azt mondják: rosszul mehet Erdeinek, "ha vén" fejjel újra bokszolnia kell.

Ezen csak nevetek. Nincsenek anyagi gondjaim, sem én sem a családom nem szenved semmiben sem hiányt. Persze azért ingyen nem bokszolnék, jól jön az a pénz, amit a meccsért kapok, de elhiheti, a belső motiváció sokkal erősebb, mint az ilyen külső.

Mi a véleménye a tanítványainak a tervéről?

Egy igazán lényeges pillanatra hívom fel a figyelmet! Szeretném példát mutatni a fiataloknak, hogy lássák, amiért én 51 évesen küzdök, azt ők is meg tudják valósítani. Ráadásul, büszkén állíthatom, hogy az edzéseken nem sokan mernek velem ringbe lépni kesztyűvel, talán csak egyedül Kiss Levente, aki igazán különleges tehetség, nehézsúlyú bokszoló.

És vajon a szerettei nem aggódnak érte?

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: "Persze, hogy így van! Ahogyan sokan a rajongóim közül. De én azt mondom, hogy ez egy teljesen normális kombináció: aggódjanak értem, de közben támogassanak a céljaim elérésében."

Ha önmagába pillant, vajon nem találkozik a félelemmel?

Az lenne a furcsa, ha nem. Soha nem az ütésektől, a fájdalomtól féltem, hanem a vereségtől, nincs ez most sem másképp. Azt gondolom, a felépített nimbuszomat megrongálom egy kicsit, ha most kikapok, de kockázat nélkül nincs siker, és az egész életemben vállaltam a kockázatokat.

Térjünk vissza egy pillanatra a 2014-es búcsúra. Ekkor hangzott el tőle az a szívhez szóló mondat: ez volt az utolsó mérkőzése...

Nos, ezt eddig még nem mérlegeltem. Elvileg csupán egy mérkőzésről beszélünk, de ha igazán jól alakulna...

Mire gondolsz pontosan? Kérlek, oszd meg velem a részleteket, és szívesen segítek egyedivé tenni a szöveget!

Még egyszer, vagy akár többször is érdemes lesz élvezni a Szállj el, kismadár dallamát éneklő emberek sokaságát.