Ezzel a közös fotóval végleg eldőlt Kerkez Milos jövője, hiszen mindent elmond a kapcsolatukról.


Úgy tűnik, hogy a Liverpool új magyar tehetsége, Kerkez Milos, Szoboszlai Dominik nyomdokaiba lép, hiszen klublegendákhoz méltó számot örököl. Az új fotója pedig sok érdekességet sejtet a jövőjével kapcsolatban.

Gőzerővel folytatja a felkészülést Ázsiában a Liverpool focicsapata. A gárda jelenleg Honkongban edz, szombaton pedig az AC Milan ellen játszik felkészülési meccset (13.30 Match4). A klub a magyar drukkereknek kedveskedett, a pénteki edzésen közös posztban ünnepelte válogatott játékosainkat. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos fotóiból egy új, fontos információ is kiderülni látszik.

Egy közös fotón érdemes ránagyítani Kerkez Milos nadrágjára. Ott ugyanis egy olyan szám látható, ami eddig nem volt publikus. Az új igazolások eddig ideiglenes számmal szerepeltek, Kerkez volt az 57-es. Most viszont egy 23-as szám látható rajta. Ha tényleg ezt kapja meg, akkor elmondható, hogy Szoboszlai után Kerkez is liverpooli legenda mezét örökölheti. A középpályás 8-asban (Steven Gerrard "örököseként) szerepel, a 23-as pedig 2013-a voszavonulásáig Jamie Carragher volt.

A védő választása azért is meglepetés, mert Carragher az, aki immár második éve szapulja televíziós szakértőként Szoboszlai Dominikot. Lehet, hogy Kerkez így akarja megelőzni a kritikákat?

Kerkez mezje már foglalt státuszban van.

A védő a Bournemouth csapatában a 3-as mezszámmal lépett pályára. Elképzelhető, hogy Liverpoolban is ezt a számot választotta volna, de sajnos az már foglalt, hiszen a japán játékos, Endo Wataru viseli.

Related posts