Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a szeretetszolgálat alapvető szerepet játszik a társadalmi változások előmozdításában, amely túlmutat a puszta filantrópián. A pápa szerint a valódi szeretetszolgálat nem csupán jótékonykodás, hanem mélyebb társadalmi felelő


A toledói Karitász csoport fogadásakor a Szentatya a szeretetszolgálat és igazságosság alapelveit hangsúlyozta, hogy együtt tegyük testvéribbé a társadalmat. Felebarátaink segítése nem csupán állampolgári kötelezettség, hanem egyfajta művészi tevékenység is, amely lehetőséget ad arra, hogy az evangélium fényét eljuttassuk azokhoz, akiknek hiányzik a támasz és a befogadás érzése.

Csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban a pápa a spanyolországi Toledo egyházmegyei Karitász mintegy száz tagját, akik a szervezet létrejöttének 60. évfordulóját ünneplik. Spanyol nyelvű beszédében a Szentatya a szeretetszolgálatról szólva elmondta: jóval túlmutat a konkrét jócselekedeten, amelyet egy embernek tehetünk, a társadalmon belüli változás motorja lehet a szeretet és az igazságosság szellemének terjesztése által. A cél az, hogy minden jóakaratú emberben fölébresszék az olykor alvó vagy nem növekvő testvéribb lelkiismeretet.

Ezáltal elkerülhetjük azt a kockázatot, hogy a karitatív cselekedetek csupán állampolgári kötelezettségek vagy emberiességi megnyilvánulások maradjanak; helyette valódi evangelizálás eszközeivé válhatnak. Az irgalmasság nyelve univerzális, mindenki számára érthető. Az ilyen cselekedetek nem igényelnek magyarázatot, és nem szükséges hozzá szótár, hogy értelmüket felfogjuk. Ezt az egyetemes, mindenki által beszélt nyelvet a Karitász munkatársainak elhivatottsága és tanúságtétele formálja, akik Jézus Krisztust és az evangélium üzenetét képviselik.

Ez a magas célkitűzés kézműves munkát igényel mindenki részéről, mely olyan emberi és lelki képzésre épül, amely lehetővé teszi, hogy szolidárisan tekintsünk a szociális problémákra. Ebben iránytűnk az egyház társadalmi tanítása, és megkívánja az együttműködést és szinodalitást valamennyi egyházmegyei lelkipásztori kezdeményezéssel.

Végül Ferenc pápa arra bátorította a toledói Karitász tagjait, hogy legyenek bölcs tanítómesterek, mert a világnak ma erre van szüksége: ezt a bölcsességet Krisztustól, az imából, az evangéliumból és a rászorulók meghallgatásából nyerhetik el. Egy olyan világban, ahol az ostobaságot drága pénzen adják-veszik, ott kell maradnunk azok mellett, akiknek nincs hova lehajtaniuk a fejüket és nem találnak befogadásra.

A toledói egyházmegyei Karitász tavaly közzétett adatai szerint a helyi érsekség területén 116 plébániai, 2 plébániaközi Karitász és 5 egyházmegyés karitász központ működik. 2023-ban az 1221 önkéntesnek és 72 Karitász munkatársnak köszönhetően több, mint 23 ezer embernek nyújtottak segítséget, közvetlenül mintegy 10 ezer rászorulónak a főegyházmegye egész területén. 5,3 millió eurót különítettek el a szegénység különböző formáinak kezelésére.

Related posts