Kreatív megoldással sikerült elkerülniük a tilalmas döntetlent.
Kedden a második játszmával folytatódott a férfi sakkvilágbajnoki döntő Szingapúr szívében. Ez alkalommal a címvédő, a kínai Ting Li-zsen és a kihívó, az indiai Dommaraju Gukesh között lezajlott összecsapás pontosztozkodással zárult.
Miután a címvédő, akit az első mérkőzés előtt sokan esélytelennek tartottak, hétfőn teljes pontot szerzett, mindenki izgatottan várta, hogy vajon világos színekben is sikerül-e megerősítenie a pozícióját.
A játszmát elemző program folyamatosan az egyenlő erők harcát tükrözte, és valószínűleg a versenyzők is hasonlóan látták a helyzetet. A szabályok értelmében a 40. lépés előtt nem köthető döntetlen (szalonremik pedig tilos!), de Ting és Gukesg ügyesen kihasználta a rendelkezésre álló kiskaput. A 19. lépés utáni pozíciót kétszer is megismételve a felek a lépésismétléses döntetlennel zárták le a partit.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a címvédő, aki a magyar éljátékos, Rapport Richárd támogatását is kérte (hiszen a kínai játékos szekundásaként tevékenykedik), így osztotta meg gondolatait:
A csupán 18 esztendős Gukesh így fogalmazott: