Brüsszel a kereskedelmi tárgyalásokhoz hamis illúziókkal vághat neki.


Az Európai Unió újra felajánlja, hogy több amerikai földgázt vásárol, miután Donald Trump amerikai elnök egyelőre felfüggesztette a gazdaságot megrázó vámokat. Ezt korábban már több ízben megtették, de most a vámháború által keltett instabilitás miatt Trump is kimondta, hogy valójában ebben érdekelt. Az azonban továbbra is kérdéses, hogy milyen áron, és mennyi LNG-t tudnának felvásárolni az európai szereplők.

Az EU újból megpróbál érdemi tárgyalásokat indítani az Egyesült Államokkal a két fél közti kereskedelemről, melyben több energiavásárlással igyekeznek rábírni Trumpot, hogy amennyire csak lehet, hagyja ki Európát a vámháborújából - írja a Politico.

Az EU konkrétan a tagállamok LNG-keresletének összesítésének lehetőségeit vizsgálja, amely lehetővé tenné a kontinens számára, hogy nagyobb, páneurópai megrendeléseket adjon le a Fehér Ház igényeinek kielégítésére.

Ezeknek a terveknek köszönhetően akár versenyképesebb árakat is megvalósíthatnának.

Az ajánlat nem friss keletű: az EU hónapok óta folytatja a komoly tárgyalásokat a Trump-adminisztrációval, ám a lapnak nyilatkozó diplomaták szerint eddig nem érkezett érdemi válasz, Washingtonban pedig érdektelenség fogadta őket. Az Európai Bizottság már Trump választási győzelmét követően felvetette a lehetőséget, hogy még nagyobb mennyiségű LNG-vásárlásokra kerülhet sor, hiszen ez hozzájárulhat az orosz gáztól való teljes függetlenedéshez is.

Az amerikai elnök véleménye szerint az EU tagállamai képesek lennének kiegyenlíteni a 350 milliárd dolláros kereskedelmi hiányt, ami a két gazdasági blokk között viszonylag csekélynek számít. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az amerikai szolgáltatóipar számára milyen jelentős előnyöket hoz az európai piac.

Bár az acél-, alumínium- és autóipari vámok, melyek mértéke 25%, még mindig érvényben vannak Európa ellen, úgy tűnik, hogy a gyógyszeripar is hasonló intézkedések elé nézhet. Trump múlt héten 90 napra felfüggesztette a vámok "viszonossági" többleteit, ami új fejleményeket hozhat a kereskedelmi kapcsolatokban.

Jelenleg az EU-ra vonatkozóan csupán a globális 10%-os szabályozás érvényes, a korábbi 20%-os helyett.

Miután az amerikai elnök maga is említette az LNG-vásárlásokat, ezért most az EU reméli, hogy most már valóban hajlandóak lesznek érdemben egyeztetni egy kereskedelmi megállapodásról, bár még ha sikerül is, akkor is kétséges, hogy a kontinens mennyivel tudná növelni az energiaimportját.

Az Európai Unió lehetőségei korántsem korlátlanok, mivel az LNG (cseppfolyós földgáz) hasznosítása lényegében a tagállamok kormányai helyett a magánvállalatok kezében van. Már a 2022-es ukrajnai konfliktus kitörésekor felmerült az ötlet, hogy közösen vásároljanak amerikai cseppfolyós gázt, de végül csak néhány vállalat kapcsolódott be ebbe a kezdeményezésbe. Ráadásul ezek a cégek jelenleg már nem rendelkeznek a kapacitással, hogy több amerikai LNG-t importáljanak.

Az Európai Unió előírásai szerint az országoknak minden év november 1-jéig a gáz tárolóik 90%-át kell feltölteniük. Ez sokakat aggaszt, mivel a nyári időszakra tervezett vásárlások miatt elképzelhető, hogy nemcsak hogy nem kedvező áron, hanem akár drágábban is kénytelenek lesznek beszerezni a szükséges gázt. A tagállamok ezért arra törekednek, hogy a szabályozásban enyhítéseket érjenek el, lehetővé téve számukra, hogy más ütemezés mellett, kedvezőbb áron jussanak hozzá az amerikai gázhoz.

Related posts