Kalászos növények esetében gyakran találkozunk olyan élettani problémákkal, mint a sárgulás és a levélfoltosság. A sárgulás, amely a növény leveleinek zöld színének elvesztését jelenti, gyakran tápanyaghiányra, például nitrogénhiányra utal. Ezzel szemben

A tél végén, a tavasz kezdetén, illetve később a tavasz folyamán is gyakorta látni szerte az országban mindenütt, hogy a kalászos gabonák nem igazán mutatják azt a haragoszöld színt, amelyet elvárnánk tőlük.

A zöld szín a növényben a fotoszintézisért felelős klorofill szintjét tükrözi. Amennyiben ez a klorofill mennyisége valamilyen okból csökken, a növény éhezni kezd. Egy éhező, gyenge állapotban lévő növény esetében pedig teljesen érthető, hogy a termés mennyisége és minősége messze elmarad a jól táplált, egészséges növényekétől.

Ha az élettani eredetű problémákat nézzük, akkor két, egymástól eltérő, a gabonák levelein szemmel láthatóan jelentkező problémát különíthetünk el egymástól. Az élettani sárgulást, majd később az élettani levélfoltosságot. Mik is ezek a problémák, és hogyan lehet védekezni ellenük?

A gabonák élettani sárgasága, amely főként a kora tavaszi időszakban jelentkezik, elsősorban nitrogénhiány következménye. Ez a jelenség leginkább az ősziárpa állományokat érinti. A sárgulás könnyen észlelhető, hiszen a növények teljes állománya érintett, és a sárga szín minden levélen megjelenik, egységesen borítva a növényeket.

Ritka kivételt képezhet az a helyzet, amikor az árpa vetése időben zajlott le, és a növény levelei az ősz folyamán nem fejlődtek túlzottan nagyra. Ennek eredményeként a gyökérzet és a lombozat közötti egyensúly viszonylag stabil maradt.

Nitrogénhiány enyhébb megjelenése is előfordulhat bizonyos állományokban, különösen a forgók és a sorok végén, ahol a növénysűrűség jelentősen megnövekszik. Ezeken a területeken, ahol a növények száma duplája a táblán található többi résznek, a talaj nitrogéntartalma gyorsabban csökken, ami a növényzet sárgulásához vezethet.

Az őszi árpa nitrogénhiányos állapota, különösen a tavasz kezdetén, elsősorban a növény egyes részei közötti aránytalanság következménye. Különösen a korai vetésű árpák esetében figyelhető meg, hogy az ősz folyamán óriási lombozat fejlődik, amely már ebben az időszakban jelentős mennyiségben fogyasztja el a talaj nitrogénkészleteit.

A hidegebb talajokban a gyökerek fejlődése jelentősen lelassul, ami tavasszal problémát okoz, amikor a növény növekedése beindul. Ekkor a hideg talajból származó gyenge gyökérzet alig képes felvenni a szükséges tápanyagokat. Pedig a melegebb levegőben lévő levelek már erőteljesen igénylik a makroelemeket, különösen a nitrogént. Annak ellenére, hogy a növénynek szüksége lenne rá, a talaj hőmérséklete miatt a nitrogénfelvétel nem történik meg megfelelően, ami hátráltatja a növekedést.

Mi a megoldás? Az, amit az árpatermesztők már több emberöltő óta alkalmaznak, azaz minél korábban (amint a táblák talajára gépekkel már rá lehet menni) magas nitrogéntartalmú tápanyagutánpótlást alkalmaznak.

Ez a tápanyagcsere csak akkor lesz hatékony, ha a tápanyagok megfelelően felszívódnak a talajban, és a gyökerek képesek ezeket hasznosítani. Ekkor valójában a nitrogén túladagolását alkalmazzuk, hogy a gyengébben fejlődő gyökérzet pótolni tudja a lombozaton megfigyelhető nitrogénhiányt.

A tavaszi nitrogénhiány megelőzése érdekében fontos, hogy az őszi árpa vetését ne végezzük el a szükséges időpontnál korábban. A túl korai vetés tápanyagpazarláshoz vezethet, mivel az ilyenkor kialakuló, túlzottan nagy lombozat egy része a téli fagyok következtében károsodhat. Érdemes tehát átgondolni a vetési időpontokat, hogy optimális körülményeket teremtsünk a növények fejlődéséhez.

Másfelől a korai vetés lehetőséget teremt arra, hogy a vírusvektor-rovarok aktivitási időszaka meghosszabbodjon. Ez pedig azt vonhatja maga után, hogy a szükséges védekezési intézkedések száma megnövekszik, ami végső soron többletköltségeket generálhat.

Az igazán profi árpatermesztő gazdák már ekkor, kora tavasszal a nitrogénpótlás idején is olyan komplex, nyomelemeket is tartalmazó készítményekkel segítik ki az árpaállományaikat, amelyek a későbbiekben kialakuló élettani levélfoltosságok ellen is védelmet biztosítanak.

A kalászos gabonák esetében gyakran tapasztalható, hogy a tavaszi időjárás hirtelen átvált a kora nyári viszonyokra. Ekkor a gabonák levelein foltosodás lép fel, és ezek a foltok egy része később elhal, majd elszárad. Ez a jelenség nem csupán az őszi árpákra jellemző, hanem minden kalászos növényre hatással van, különösen a tavaszi érzékeny fajtákra, mint például a tavaszi durumbúza.

Az élettani eredetű levélfoltosságok jellegzetessége, hogy eleinte apró, akár csak fél mm átmérőjű, vizenyős, áttetsző kis foltok, pöttyök alakulnak ki a leveleken. Ezek később fokozatosan elterjednek a levélen, megnagyobbodnak, majd elhalnak.

A foltok elhelyezkedése mindig egyfajta rendszert mutat. Legtöbbször a levelek csúcsán tűnnek fel először ezek a tünetek, de a széles, elágazó levélállású gabonáknál előfordulhat, hogy a levél hajlatánál kezdődnek a gondok. Szinte minden esetben azokban a részekben jelentkeznek a problémák, ahol a levelek a legtöbb napfényt és besugárzást kapják.

Az élettani levélfoltosságok kialakulása szorosan összefügg a tavasz folyamán hirtelen "felpörgő" fotoszintézissel. Ennek vannak olyan "melléktermékei", amelyek rendkívül mérgezőek, gyakorlatilag univerzális sejtmérgek, mint pl. a hidrogén-peroxid.

Ezt és a hozzá hasonló, oxigénben gazdag, a sejtek, szövetek szabályozás nélküli oxidációjáért felelős szabadgyököket egy erre kialakult enzimrendszer teszi hatástalanná. Ezek az enzimek viszont csak akkor tudnak kellő mennyiségben a növény rendelkezésére állni, ha a hozzájuk szükséges réz, cink és mangán nyomelemek kellő mennyiségben jelen vannak a növényben.

Ezeket a nyomelemeket a tavasz folyamán sokszor a gabonák nem tudják időben a kellő mennyiségben a gyökérzet útján felvenni. Ha szárazság van, akkor az oldott formában levő elemek hiánya a probléma. Ha túl nedves, levegőtlen a talaj, akkor ezek a fémes nyomelemek mind redukált formában, oxidok, hidroxidok alakjában vannak jelen, amelyet a növények nem tudnak felvenni. Lehet, hogy van elég szükséges tápelem a talajban, de a növény számára nem hozzáférhető.

Amennyiben a Teremtő által megalkotott gyökérzet nem tudja hatékonyan táplálni a növényt, akkor elkerülhetetlen, hogy a lombozaton keresztül keressük a megoldást. Éppen ezért elengedhetetlen a különbségtétel az élettani levélfoltosságok és a gombás fertőzések között. Hiszen ha nem ismerjük fel a problémát, a fungicidek használata csupán felesleges kiadásokhoz vezet.

Ha még az élettani foltosságok első szakaszában, a kis vizenyős pöttyök megjelenése idején alkalmazunk egy hatékony, a kalászosok számára kifejlesztett lombtrágyás kezelést, akkor a tünetek teljes mértékben eltüntethetők.

Amennyiben a szövetelhalás és a leszáradás már bekövetkezett, a kezelés célja csupán a tünetek súlyosbodásának megakadályozása és újabb levéltünetek megjelenésének megelőzése. Sajnos a már elhalt növényi sejtek és szövetek regenerálására nincs lehetőség.