XV. Lajos merénylője könyörtelen büntetésben részesült.

Napóleon mindig is a legbátrabb francia katonának tekintette Ney marsallt, ám végül mégis elkerülhetetlen volt a sorsa, és nem mutatott irgalmat iránta.

A kora újkori Franciaországban nem járt minden veszély nélkül a királyi pozíció betöltése. A vallási feszültségek mentén kettészakadt országban több uralkodó is merénylet célpontjává vált. III. Henriket 1589-ben egy fanatikus domonkos szerzetes, Jacques Clément gyilkolta meg, de őt - hozzátehetjük, szerencséjére - még a helyszínen megölték a király testőrei.

IV. Henrik, aki a protestáns hitről katolikus vallásra tért át, különösen népszerűtlen volt a vallásos katolikusok körében, akik a felekezeti megbékélés ellenállhatatlan ellenállását tanúsították. Pierre Barrière merényletkísérlete 1593 augusztusában – amelyet időben sikerült leleplezni – végül teljes kudarccal zárult. Ezzel szemben egy fiatal, mindössze 19 éves jezsuitanövendék, Jean Châtel, bátor próbálkozása nem vezetett a király halálához, de sikerült megsebesítenie őt, ezzel pedig tovább fokozta a politikai feszültségeket.

Châtel 1594. december 27-én, az udvari audiencia zűrzavarának közepette hirtelen előrántotta tőrét. Csakhogy éppen abban a pillanatban Henrik lehajolt, így a gyilkos szándék csupán az uralkodó ajkát sebezte meg, és egy fogát is kimozdította.

Jacques Clement domonkos szerzetes egy rejtett tőrt használt, hogy halálosan megsebesítse III. Henriket. A merénylet után a testőrök azonnal leszúrták a merénylőt, majd holttestét később felnégyelték és elégették.

1610. május 14-én Henrik sorsa drámaian megfordult. Kíséretével éppen Párizs utcáin haladt, amikor az útját elálló szénásszekerek miatt kénytelen volt megállni hintójával. Ezt a váratlan helyzetet kihasználva François Ravaillac, a hugenották erőszakos katolikus hitre térítését sürgető férfi, közel került a királyhoz. Ravaillac egy hosszú kést rántott elő, és sikerült kétszer is a király oldalába döfni, ezzel végzetes csapást mérve Henrikre.

Bár az uralkodó a vele utazó Montbazon herceg felé elsőre semmiségnek titulálta sebesüléseit, ám a szájából ömlő vér már sejtette, hogy ennél jóval súlyosabb a helyzet. A király belehalt a sérüléseibe.

Damiens kivégzése története egyedülálló és drámai esemény, amely a francia történelem sötét fejezetei közé tartozik. A XVIII. században, 1757-ben történt, hogy Robert-François Damiens, a francia történelem egyik leghírhedtebb merénylője, megpróbálta meggyilkolni XIV. Lajos királyt. A merénylet kudarca után Damiens-t elfogták, és a bíróság elé állították. A büntetése rendkívül kegyetlen volt, mivel a hatóságok példaértékű büntetést akartak alkalmazni, hogy elrettentsenek mindenkit a hasonló cselekedetektől. Damiens kivégzése során sokféle embert megdöbbentett a brutalitás: a kivégzés módszerei közé tartozott a megkínzás, a nyilvános kivégzés és a tűzhalál. Az esemény nemcsak a nézők számára volt sokkoló, hanem a korabeli társadalom számára is, hiszen rámutatott arra, hogy a hatalom és az igazságszolgáltatás milyen messzire képes elmenni egy bűn elkövetőjének megbüntetésében. Damiens kivégzése máig emlékezetes esemény, amely nemcsak a merénylet következményeit, hanem a társadalmi és politikai feszültségeket is tükrözte, amelyek a korszak Franciaországában uralkodtak. A történet tanulságai és a benne rejlő feszültségek ma is érdekes és releváns kérdéseket vetnek fel az igazságosságról és a hatalomról.

A megtorlás mindhárom merénylő számára rendkívül kegyetlenül zajlott. Barrière-t kerékbe törték, majd testét darabokra szakították, míg Châtel és Ravaillac még brutálisabb kínzásokkal néztek szembe. Ravaillac, a népszerű király gyilkosának kivégzése pedig igazi népünnepéllyé változott, ahol a közönség ujjongva fogadta a büntetés végrehajtását.

Kezét forró kénbe mártották, majd harapófogóval húscafatokat csippentettek le több testrészéről, és forró ólmot, valamint olajat öntöttek az eleven sebekbe. Ezután következett a lovak általi felnégyelés és végül a máglyahalál. Családja vagyonát elkobozták, házukat felégették, és nem viselhették többé addigi vezetéknevüket.

A tömeg már a vesztőhely felé vezető úton is szélsebesen rátört, és a legváltozatosabb szitkokat harsogva rugdosta, harapdálta a szegény Ravaillacot. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a csőcselék először a lovakat is beavatta a felnégyelés borzalmas aktusába, majd a kegyetlen szertartás végén a holttestből darabokat vágtak ki, mintha csak valami szörnyű trófeát szereztek volna.

Azt mondják, voltak olyanok, akik saját készítésű finomságukat megsütötték, majd el is fogyasztották. Természetesen könnyen lehet, hogy ez a mese már csupán a kortársak és az utókor élénk képzeletének szüleménye.