Konzervatív értékeket képviselt, ugyanakkor a modernizáció irányába is nyitott volt – ma éppen százötven éve látta meg a napvilágot Klebelsberg Kunó.

Gróf Klebelsberg Kunó, aki 1875. november 13-án látta meg a napvilágot Magyarpécskán, a mai Románia területén, politikai karrierjét a századforduló éveiben kezdte el építeni. 1907-re már a miniszterelnökség nemzetiségi osztályának élén állt, majd Tisza István kabinetjében a vallás- és közoktatási államtitkári tisztséget töltötte be. Ekkoriban már megfogalmazta azokat a reformötleteit, amelyek a kulturális és oktatási területeket célozták meg, mivel a magyar nemzet jövőjét a tudás és a műveltség fejlődésében látta. 1917-ben a Magyar Történelmi Társulat elnökévé választották, ahol székfoglaló beszédében a tudomány magas szintű művelését emelte ki, mint a nemzeti felemelkedés egyik kulcsfontosságú tényezőjét. A háború utáni zűrzavaros időszakban, a trianoni békediktátumot követően Magyarország újjászervezésében már a politikai élet kiemelkedő személyiségeként tevékenykedett.

Bethlen István miniszterelnök kabinetjében előbb belügyminiszterként, majd kilenc éven át kultuszminiszterként szolgálta az országot. Vallás- és közoktatásügyi miniszterként kibontakozó munkássága a magyar kultúrtörténet egyik legemlékezetesebb korszakát alapozta meg. Az 1920-as évek elején Magyarország komoly válságban volt. A trianoni döntés következtében a történelmi Magyar Királyság területének kétharmada, lakosságának több mint fele az új határokon kívülre került. A határon túl maradt magyar értelmiség tömegei - tanítók, papok, hivatalnokok, tanárok - elveszítették megélhetésüket, s ezerszám kényszerültek az anyaországba menekülni. Klebelsberg előtt kettős kihívás állt. Egyrészt munkát és szellemi-anyagi biztonságot kellett adnia ennek a gyökér- és háttérvesztett rétegnek, másrészt meg kellett teremtenie annak a lehetőségét, hogy a magyar szellemi élet új központjai megszülessenek. A csehszlovák, román és délszláv hatóságok ugyanis a magyar kulturális intézmények üldözésével próbálták megszilárdítani saját nemzetállami identitásukat. Ennek jegyében például a pozsonyi és a kolozsvári egyetemet egyaránt elűzték.

Klebelsberg Kuno gondolkodását két jelentős eszmei alapelv határozta meg: a neonacionalizmus és a kultúrfölény. A neonacionalizmus nem egy agresszív, hanem inkább egy építő jellegű nemzeti programként jelent meg, amelynek fő célja a magyar polgárság és parasztság öntudatának megerősítése volt. Úgy látta, hogy a nemzet igazi ereje nem a hadseregben, hanem az iskolák falai között rejlik. Az analfabetizmus felszámolása és a népoktatás fejlesztése kiemelt feladatként szerepelt a terveiben. Ennek érdekében tíz év alatt több mint ötezer új népiskolai egység – iskolák, tanítói lakások, sportpályák – építésére irányította figyelmét. A vidéki közösségek felemelkedését nem csupán gazdasági, hanem erkölcsi és kulturális szempontból is a nemzet jövője szempontjából kulcsfontosságúnak tartotta. A kultúrfölény eszméje pedig a trianoni Magyarország új önmeghatározásának eszközéül szolgált.