Magyarország akár húszmilliárd eurós veszteséget is elszenvedhet az Orbán-kormány intézkedései következtében.


Két évvel ezelőtt kezdődött el az a jogállamisági eljárás, amelyet az uniós költségvetés védelme érdekében indítottak Magyarország ellen. A kormány 2024-re sem tudta megközelíteni azt a közel húszmilliárd euróra rúgó felzárkóztatási és helyreállítási támogatást, amelyet az EU közvetlenül és közvetve zárolt.

Az egyetlen siker, amelyet az Orbán-kormány az eljárás megindítása óta elkönyvelhetett, annak a valamivel több mint tizenkétmilliárd eurónak a hozzáférhetővé válása 2023 decemberében, amit az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbítása miatt tartott vissza az Európai Bizottság hosszú időn át, hogy az Európai Parlament által kezdeményezett bírósági pert magára húzva, egy négy részből álló igazságszolgáltatási reformcsomag ellenében felszabadítson pénzeket. Az összeg a Magyarország számára 2021 és 2027 között megpántlikázott 21,7 milliárd euró kohéziós politikai forrásnak több mint a fele, de a magyar miniszterelnök állításával ellentétben, nincs a magyar számlán, hiszen az Európai Bizottság egy évvel a pozitív döntés után mindössze 1,8 milliárd eurót fizetett ki, ami a hét év alatt elérhető teljes keret 8,3 százaléka - írja a Szabad Európa.

Ebből a pénzből 510 millió euró automatikusan járó előleg, így a kormányzatnak effektíve 1,3 milliárd eurót sikerült 2023 és 2024 decembere között lehívnia az EU-tól. A többi felzárkóztatási forrás egészen 2030-ig elérhető marad, a jelenleg hozzáférhető 12,2 milliárd euróból körülbelül négyszázmillió eurót azonban máris el lehet felejteni, miután egy júniusi európai bírósági ítélet folyományaként Magyarországnak kétszázmillió euró átalánybírságot és június 13. óta napi egymillió euró pénzbírságot kell leszurkolnia az Európai Uniónak.

Napokon belül akár egymilliárd eurós veszteséggel is szembenézhetünk.

A Magyarországot érintő pénzügyi nehézségek közül talán nem is ez a legnagyobb, amely a kohéziós források terhére jelentkezik. Az év végére az ország 1,04 milliárd eurót veszíthet el véglegesen abból a 6,3 milliárd eurós keretből, amelyet a (jogállami) feltételességi eljárás keretében az Európai Unió fagyasztott be 2022 decemberében. Azóta a kormány nem tudta felszabadítani ezeket az alapokat.

Amíg az eljárás folyamatban van, a helyreállítási alapokhoz való hozzáférés nem lehetséges.

Ez annál is problematikusabb, mert a 21 szupermérföldkő mellett még hat másik kulcsfeltételnek is meg kell felelni ahhoz, hogy Magyarország hozzáférjen a 10,4 milliárd euró helyreállítási forráshoz, amiből 5,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, 3,9 milliárd euró kölcsön, hétszázmillió euró pedig az RRF-alaphoz csatolt REPowerEU eszköz magyar része (csaknem egymilliárd euró előleget már megkapott az ország ebből, de ha nem sikerül a többit lehívni, akkor vissza kell fizetni). A hat szupermérföldkőből négyet a kormány az igazságszolgáltatási reformokkal kipipált; maradt még kettő, amely az audit- és az ellenőrzési rendszerre vonatkozik.

Ugyanazon a ponton állunk, mint egy évvel ezelőtt.

Ráadásul a kormány is beleásta magát egy mély árokba, ahonnan egyelőre nem akar kijönni. A portál érdeklődésére a bizottság megerősítette, hogy az utóbbi egy évben semmilyen érdemi lépés nem történt a magyar térfélen (a közérdekű alapítványokat érintő elvetélt kísérlettől eltekintve). Így továbbra is érvényes az Európai Bizottság utolsó értékelése, amelyet egy évvel ezelőtt, 2023 decemberében tett közzé. Miután kormányzati részről gyakran elhangzik, hogy Brüsszel politikai célzattal és minden alap nélkül tartja vissza a pénzeket, ezért az alábbiakban összefoglalták, milyen intézkedéseket hiányol még a bizottság Magyarország részéről ahhoz, hogy javasolja az eljárás leállítását. Magyarország nem jelentett be a bizottságnak egyetlen új korrekciós intézkedést sem, amely az alábbi tizenegy problémát orvosolta volna:

Related posts