A Jókai Színház Hőbörgője egy lenyűgöző színpadi és zenei univerzummal varázsol el minket, ahol a látvány és a hangzás egyedülálló módon fonódik össze. Az előadás egy igazi művészi utazásra invitál, amely megragadja a nézők figyelmét és különleges élménye

Különös mese, szürreális táj. Gardenö Klaudia második rendezése a Komáromi Jókai Színházban ironikus, mégis szívhez szóló módon közelít a vidéki élethez. Ám ez a darab nem csupán a falusi lét bemutatásáról szól, hanem a színház lényegéről is: arról, miként képes a színház provokálni, kérdéseket ébreszteni bennünk.

Egy hatalmas fa törzse az égbe nyúlik, a háttérben festett zöld mezők és búzatábla, az égen kacskaringózó bárányfelhők, a színpadon néhány bokor. Akár idilli is lehetne ez a vidéki tájkép, mégsem az.

Első pillantásra nem tűnik különlegesnek a díszlet, azonban ha elmélyültebben vizsgáljuk, valami megfoghatatlan furcsaságot áraszt.

Valószínű, hogy a kétdimenziós bokrok, a lombtalan fatörzsek és a formák furcsa játéka idézi elő ezt a bizarr atmoszférát. De talán mindezek együttese az, ami valóban életre kelti ezt az abszurd színpadi univerzumot. Vizsgáljuk meg, hogy miként és kik által formálódik ez a különleges világ, amelyben egyaránt jelen van a valóság és a képzelet határvonalán egyensúlyozó bizarrság.

A darab főszereplője a disznópásztorból falusi gazdává, majd bíróvá avanzsáló Hőbörgő János Mátyás Károly (Olasz István). Menetelése a társadalmi ranglétrán megállíthatatlan: bíróból képviselő, képviselőből főhadnaggyá válik, aki nagy eséllyel pályázik az elnöki posztra.

Hőbörgő egy összetett figura, akinek életét hol saját ambíciói, hol pedig agyafúrt felesége, Bandor Éva irányítja. Éva nem riad vissza attól sem, hogy férjének szeretőt találjon (Kádár Kinga), ha ez a közös céljaik érdekében szükséges. Hőbörgő emellett kiemelkedő intellektussal bír, ami lehetőséget ad neki arra, hogy ne csupán új kapcsolataiban merüljön el, hanem azon is töprengjen, hogy kolostorba vonuljon. Ott végre szabadon papírra vethetné mélyebb gondolatait, és életének valódi értelmének szentelhetné magát. Ám ahogy telnek a napok, úgy egyre inkább úgy érzi, hogy kezdi elveszíteni az irányítást a saját sorsa felett: vajon valóban saját magának ura, vagy csupán mások bábjává vált?