Elérkezett a várva várt Petőfi Nyár!

Peller Anna és Peller Károly előadásában A bagoly és a cicababa című színpadi produkcióval vette kezdetét a rendezvénysorozat. A Petőfi Nyár első előadása nagy sikert aratott.
A szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Ház szervezésében újabb rendezvénysorozat kezdődött. A Petőfi Tavasz után a Petőfi Nyár is nagyszerű programokat tartogat.
A szervezők reménykednek abban, hogy Peller Anna és Peller Károly bemutatójához hasonlóan a következő események is széleskörű figyelmet fognak kapni.
- Az idei események palettáján egy igazán különleges programmal készülünk: kertmozi élményével szeretnénk meglepni a helyi közösséget és az érdeklődőket - osztotta meg a komarom.hu-val Zsédenyiné Horváth Krisztina, a művelődési ház szakmai vezetője.
A Petőfi Nyár programjai közé ezúttal egy izgalmas filmvetítés is bekerül, amely garantáltan szórakoztató élményekkel ajándékozza meg a látogatókat.
A tervek szerint július 18-án, majd augusztus 1-jén két különleges magyar filmet élvezhet a közönség. A vetítendő alkotásokról a nézők szavazása dönt, így mindenki hozzájárulhat a programhoz. A választható filmek között olyan népszerű darabok találhatók, mint az Egy szoknya, egy nadrág, A miniszter félrelép, a Swing és a Pappa Pia. Már biztos, hogy július 18-án, 21 órától a Pappa Pia - Kell egy kis őrültség című film lesz látható a művelődési ház udvarán, ahol a közönség egy felejthetetlen filmélményben részesülhet.