"Elégedetlenségüket kifejezve, a város és a munka monotonitását hátrahagyták" - A Skóciában eltűnt Huszti ikrek sorsa továbbra is titkokkal teli | szmo.hu


Három hete nyomoznak Huszti Elza és Henrietta eltűnésének ügyében, akik január 7-én tűntek el nyomtalanul. A 32 éves magyar ikerpár körüli rejtély egyre mélyebb, és bár a rendőrség állítása szerint bűncselekmény nem áll a háttérben, újabb és újabb információk látnak napvilágot az életükről és a körülményekről, amelyek a titokzatos eltűnésükhöz vezethettek.

A január 7-én rejtélyes körülmények között eltűnt Huszti Elza és Henrietta ügye továbbra is megoldatlan, és számos kérdést vet fel. A rendőrség ugyan már kizárta a bűncselekmény gyanúját, de az ügy még mindig nyitott, és a hatóságok folytatják a nyomozást. Közben érkeztek információk arról, hogy a testvérpár korábban már fontolóra vette, hogy radikálisan megváltoztatják az életüket, és elhagyják Aberdeent, ahol eddig éltek – számolt be róla a Blikk.

Egy közösségi platformon, a Skóciai Magyarok csoport keretein belül M. Judit megosztotta tapasztalatait a lányokkal kapcsolatban, amelyben kifejtette, hogy...

Mások is jelezték, hogy a testvérek többet vártak Skóciától, és talán épp ezért döntöttek úgy, hogy továbblépnek, bár erről a rokonaik nem feltétlenül tudhattak.

A rendőrségi nyomozók alaposan átvizsgálták a Dee folyó partját, medrét és torkolatát, de sajnos nem bukkantak nyomokra. A kamerák felvételei alapján az eltűntek az ominózus estén hátizsákot hoztak magukkal, azonban sem a személyes dolgaik, sem pedig a maradványaik nem kerültek elő.

Az is kiderült, hogy a testvérek ritkán nyúltak a bankszámlájukon lévő pénzhez, hiszen főleg a borravalóból éltek, és abból fedezték a kiadásaikat. Lakásra gyűjtöttek, így számláikon nem volt számottevő pénzmozgás az eltűnésük előtt.

A rendőrség jelenleg a lányok telefonos híváslistáit, üzeneteit és levelezéseit tanulmányozza. A nyomozás során három évre visszamenőleg gyűjtik össze az információkat, hogy fényt derítsenek arra, milyen terveik voltak Aberdeen elhagyása után.

Related posts