Budapestre új, nehéz katonai járművek érkeznek | Demokrata


A tárca tájékoztatása alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar pénteken nyílt napot rendez, amely kivételes lehetőséget kínál a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára. Az esemény keretében bemutatásra kerül egy Gidrán többcélú páncélozott jármű, valamint a híres Leopard 2A7HU harckocsi, továbbá a Lynx KF41 és a Polaris MRZR-4 harcjárművek is megtekinthetők lesznek a fővárosi Zrínyi laktanyában.

Tatáról csütörtök este 10 órakor indulnak el a Gidránt és a Leopardot szállító trélerek az M1-es autópálya és M0-ás autóút érintésével, míg Hódmezővásárhelyről este nyolc órakor indítják útnak a Lynxet az M43-as és az-M5-ös autópálya, majd az M0-ás autóút menetvonalon. A két oszlop az M0-ás alacskai pihenőhelyén találkozik, és együtt indul tovább a fővárosba katonai rendész felvezetésével. A konvoj a 3-as főút, Szabadföld út, Veres Péter út, Kerepesi út és Hungária körút érintésével éjfél körül gördül be a Hős utcába.

A trélerről való legurulás és a laktanya Zách utca felőli kapuján történő behajtás időtartamára, legfeljebb félórára lezárják a Hős utcát mindkét irányból. A visszatelepítés megkezdésekor, pénteken 22 óra körül újabb lezárásra kell számítani a Hős utcában.

Péntek hajnalban Szolnokon a 4-es főúton, az M4-es autóúton, a Gyömrői úton és az Ács utcán keresztül történik a Polar harcjármű átszállítása a Zrínyi laktanyába. Délután fél négykor pedig ugyanezen az útvonalon tér vissza a bázisára. A katonai szállítójárművek mozgása miatt az érintett útvonalakon különös figyelemre és óvatosságra van szükség a megadott időpontokban.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Related posts