"Sokan érezték úgy, hogy nem feleltem meg az elvárásaiknak, különösen az édesapám."

Gunhild Larking az ötvenes években igazi szexszimbólum, mellesleg nagyszerű élsportoló volt, és ugyan a Svéd Olimpiai Bizottság sokat vacillált, hogy a helsinki 9. hely után érdemes-e kiutaztatni Melbourne-be, ott végül a 4. helyen zárt. Az ausztrál túra azonban még egy változást hozott az életében: egy olyan ikonikus fotó készült róla, amely napjainkig érezteti hatását.

Gunhild Larking egy különleges figura a svéd sporttörténelemben, aki talán már kissé háttérbe szorult, de 89 éves korában is örömmel fogadja a rajongói leveleket. Érdekes, hogy nem csupán a sportteljesítményei miatt kapja ezeket a megkereséseket – bár arra is jogosan büszke lehet –, hanem egy közel hetven évvel ezelőtt készült, legendás fénykép miatt, amely örökre bevésődött a sportág emlékezetébe.

A sportoló 1936. január 13-án látta meg a napvilágot Jönköpingben. Fiatalon, mindössze 13 éves korában csatlakozott a helyi AIF csapatához, ahol megkezdte pályafutását a magasugrás világában. Edző nélkül nőtt fel, így technikáját saját tapasztalataiból és kísérletezésből alakította ki. Kipróbálta az ollózó, az átlépő, majd végül a hasmánt ugrást is, folyamatosan keresve a számára legjobban működő stílust.

1952 és 1956 között zsinórban öt svéd bajnoki címet szerzett, és mindössze 16 évesen részt vehetett az 1952-es helsinki olimpián, ahol 155 centiméteres teljesítménnyel a kilencedik helyen végzett.

„Úgy érzem, hogy a testem egy különleges ajándékot adott nekem. Nyáron nap mint nap futottam az erdők mélyén, ugrálva a sziklákon és a gyökereken. Ez nemcsak a rugalmasságomat alakította, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy kiemelkedő teljesítményre legyek képes” - osztotta meg a gondolatait az Expressennek.

Az 1954-es berni Európa-bajnokság során a csapat a negyedik helyezést érte el, és mindössze egy centiméter választotta el őket a dobogós helyezésektől.

Bár az 1950-es években Svédország egyik vezető női sportolója volt, Larkingnak nem csak szép emlékei vannak a karrierjéről.

Rendkívül magányosnak éreztem magam. A klubban nem sok ismerősöm akadt, és sajnos olyanok sem, akikkel igazán együtt tölthettem volna az időmet.

- mondta.

A fiatalságom egy rendkívül érzékeny időszakot jelentett az életemben. Számos öröm ért, de sosem éreztem magam igazán versenyzőnek; a nyomás, ami rajtam nehezedett, gyakran túlzottan nagy volt. A tánc örömei elmaradtak, mert másnap már versenyeznem kellett, és nem volt más választásom, mint hogy megfeleljek apám elvárásainak, hogy „jó kislány” legyek.

Sven, a lány édesapja, már fiatal korában észrevette, hogy gyermeke különleges tehetséggel bír. Soha nem akarta rákényszeríteni a sport világára, de mindig támogatta őt abban, hogy figyeljen a mozgásra és a sportolásra.

Mindig odafigyelt rám, és elvitt a versenyekre. Azonban amikor barátommá vált, hirtelen feszültség támadt köztünk, hiszen két ember akarta egyszerre, hogy részt vegyek a versenyeken.

Ez egyáltalán nem volt szórakoztató. Mint ahogy az sem, hogy a sikereimmel párhuzamosan egyre többet írtak a hosszú lábaimról, arról, hogyan nézek ki. Szerintem nem ez alapján kell megítélni egy embert...

Egyre gyakrabban tapasztalta, hogy az elvárások súlya egyre nehezedik rá. Amikor például nem tudta megdönteni a korábbi rekordot, muszáj volt elrejtenie a fájdalmát. A szomorúságát csak a fürdőszoba négy fala között engedhette szabadjára, ahol a csend és a víz morajlása volt az egyetlen tanúja a könnyeknek.

Hosszú ideig úgy nézett ki, hogy a melbourne-i olimpiai játékok elérhetetlen álom marad számára. A Sport című lap 1956. december 4-i kiadásában így fogalmazott:

"Svédországban a női atlétikát nem túlságosan támogatják. A svéd szövetség vezetői nagyon sokáig haboztak, hogy egyáltalán kiküldjék-e legjobb két atlétanőjüket, Almqvistet és Larkingot az olimpiára, hiszen úgy sincs esélyük. A nagyon csinos, szőke Larking csak az utolsó, pillanatban érte el a kitűzött szintet. Végül is mindkettőt kiküldték és mindkettő értékes helyezést szerzett."

Az ausztrál kaland önállóan is felejthetetlen élményként maradt meg bennem.

Átrepültünk az Északi-sark varázslatos tájain, majd Alaszkán keresztül folytattuk utunkat a Csendes-óceán felé. Megálltunk Hawaiin, ahol felfedeztük a híres strandok szépségét és a trópusi napfény varázsát. Ezt követően folytattuk utazásunkat Ausztráliába, ahol új kalandok vártak ránk.

- felidézte, megjegyezve: nem sok svéd, különösen nem svéd nő létezett, aki az 50-es években elérhette a messzi kontinens határait.

A melbourne-i krikettpályán lezajlott versenyeken az első próbálkozásra 167 centimétert ért el, ami új svéd rekordot jelentett. Ez elég volt az olimpiai negyedik helyhez. Ráadásul csak azért maradt le a dobogóról, mert az ugyancsak 167-et teljesítő brit Thelma Hopkins és szovjet Marija Piszarjeva kevesebben rontott a verseny során.

A magyar sportsajtóban kiemelt Ingrid Almqvist teljesítménye lenyűgöző, hiszen női gerelyhajításban 49,74 méteres dobásával a tisztes 5. helyezést szerezte meg.

Miután napvilágra került, hogy Larking a versenyszezon alatt már várandós volt, úgy határozott, hogy 20 éves korában búcsút int a sportkarrierjének.

"Egy kisfiúval a hasamban ugrottam az olimpián" - mesélte nevetve, hozzátéve, hogy ezzel nagy csalódást okozott sok embernek.

Súlyos összetűzésbe kerültem a szüleimmel és az egyházi közösséggel, mivel ők úgy vélték, hogy házasságon kívül tilos gyermeket várni. Az előítéletek áradata elárasztott, és csalódottságuk hangja különösen az édesapám szívében visszhangzott. Borzasztó szomorúság és mély magány fogott el, ami miatt nehezen találtam magamra ebben a helyzetben. Az érzések súlya nem volt könnyű teher a vállamon.

1957-ben feleségül ment gyermeke apjához, de úgy érzi, ezt a helyzetet a kényszer szülte.

"Nem maradt más opcióm. Csak a középiskolai végzettségem volt, így gyakorlatilag muszáj volt kitartanom ebben a kapcsolatban. Azonban soha nem tapasztaltam meg a boldogságot, és a nagy szerelem élménye is elkerült."

A házaspár Malmö festői városába költözött, ahol Gunhild tanári pályára készült. E kapcsolatuk során három csodás gyermek érkezett a világra, ám házasságuk sajnos 1974-ig tartott.

"17 éven át osztottam meg az életemet vele, de mindez csupán a gyerekek jövőjéért történt" - mesélte.

A melbourne-i olimpiának azonban volt még egy hozadéka, hiszen Gunhild Larking nem csupán a versenyen nyújtott teljesítményével kapott nemzetközi figyelmet: az olimpián készült róla egy olyan fotó, amely a Life (amely akkoriban a világ legnagyobb, több mint tízmillió példányban kiadott magazinja volt) év végi, karácsonyi számában is helyet kapott. Ez pedig mind az atlétának, mind George Silk fotósnak meghozta a hírnevet.

A sportoló elmondása szerint ezt követően több modellajánlatot is kapott, még az Egyesült Államokból is, de már nem emlékszik pontosan rá, csak arra, hogy próbafelvételt készítettek volna vele.

De ez még csak a kezdet!

Ez a fotó még mindig mélyen bennem él. Még mindig érkeznek hozzám rajongói levelek, és 2025-ben már négyet is kaptam. Sok német és néhány svéd is üdvözletet küld, de több külföldi is azt írja, hogy bálványuk vagyok. Egy ilyen érett hölgy számára, mint én, ez igazán meglepő és szívhez szóló.

- mondta nevetve.

Azt állítja, hogy észlelte, amint a környezetében fényképek készültek, mivel a háttérben hallotta a fényképezőgép jellegzetes kattogását.

"Abban a pillanatban nem foglalkoztam vele, mert annyira elmerültem a feladatom részleteiben, hogy készen álljak az ugrásra. Nem sejtettem, hogy éppen engem örökítettek meg. A képen is jól látszik, mennyire a koncentrációra összpontosítok."

A fénykép szinte azonnal világszerte ismertté vált, hiszen 70 év elteltével is folyamatosan osztják meg a közösségi média különböző felületein.

Gunhild Larking ma Bankerydben, a Jönköpinghez közeli idősek otthonában található.

Ízületi gyulladás nehezíti a mindennapjaimat, így legtöbbször a fenekemen ülve töltöm az időmet. Néha azért megpróbálok kicsit tornázni, de ha az túl megterhelő, keresek valami más mozgásformát, amihez kedvem van. Bár néha fárasztó, utána mindig sokkal jobban érzem magam!