A rendőrség közzétett egy összegzést a Pécs Pride eseményét követően, amelyben bejelentették, hogy büntetőeljárásokat indítottak. A részletek azonban még nem kerültek nyilvánosságra.

A rendőrség legfrissebb összegzése szerint összesen 28 embert igazoltattak, miközben egy gépjárművezető ellen közigazgatási intézkedést, egy férfi ellen pedig közerkölcs megsértése miatt szabálysértési eljárást indítottak. A Pécs Pride eseményeit követően kiadott rövid közleményben említést nyert, hogy egy férfi garázdaság miatt, míg egy másik férfi ellen az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése miatt indult büntetőeljárás.
A rendőrség megfogalmazása szerint "a városban egy időben több gyűlés is zajlott, köztük olyanok, amelyek céljai ellentétesek voltak egymással", ami azt jelenti, hogy a Pécs Pride eseménye mellett egyesek próbálkoztak ellendemonstrációk szervezésével is. A közleményből viszont nem derül ki, hogy az említett incidensek pontosan melyik eseményhez kapcsolódnak. Például egy férfi, aki nekirontott egy zebra jelmezes nőnek, végül bilincsben távozott a helyszínről, és van egy sejtésünk arról, miért alakult így a helyzet.
A többire nincs.
Hiába tiltották be, a Pécs Pride látványosan dübörgött, írtuk helyszíni riportunkban szombaton, amelyet ide kattintva lehet elolvasni.