A szarvasbébit senki nem zárhatja el a sarokba.

Úgy tűnik, hogy 2024-re a streaming világában a Netflix dominanciája már senkinek sem okoz meglepetést. Az előfizetői bázis és a nézettségi adatok szempontjából egyaránt fölényben van, és a legfontosabb sorozatok többsége is náluk debütál. Noha a Netflixen számos középszerű vagy éppen csak felejthető tartalom található, rendszeresen bemutatják azokat a sorozatokat, amelyek hetekig lázban tartják a közönséget. A Telex szerkesztőségi szavazása is ezt tükrözi, hiszen a legjobb 2024-es sorozatok listáján a Netflix produkciói dominálnak. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az Apple TV+ egyes sorozatai minőségben simán felveszik a versenyt a Netflix legjobbjaival, még ha az előfizetőik száma nem is tükrözi ezt a teljesítményt. Az biztos, hogy a pénz, amit a tartalomgyártásra fordítanak, nem mindig térül meg a számukra.

Az idei évben egyértelműen érezhető volt, hogy több sorozat is igyekszik betölteni az Utódlás után keletkezett űrt, és egy bizonyos produkció már egészen közel került ahhoz, hogy elnyerje ezt a megtisztelő státuszt. Közben Hollywood továbbra is ontja a nagy franchise-ok kifacsart változatait. Az ilyen próbálkozások között akadtak sikeresebbek, de világosan látszik, hogy a közönség már sokkal nagyobb elvárásokat támaszt, ha egy sorozat népszerű és egy átfogó filmes univerzumban szeretne tovább építkezni. Figyelemre méltó, hogy az egyik kategóriában éppen az a sorozat került a legjobbak közé, amelyik humorral és iróniával parodizálja ezt a hollywoodi megközelítést.

A legjobb sorozatok rangsora a szerkesztőségünk tagjainak szavazatai alapján készült el. A választás során kizárólag olyan sorozatok szerepelhettek, amelyek 2024-ben debütálnak és Magyarországon is elérhetők valamelyik streaming szolgáltatás kínálatában.

Valahol különösen üdítő érzés észlelni, hogy a számtalan szolgáltató óriási összegeket költött tartalomgyártásra, mégis az év legkiemelkedőbb sorozata szinte a semmiből bukkant fel. Ez a sorozat egy skót alkotó, Richard Gadd nevéhez fűződik, aki eddig főként extravagáns színházi előadásairól és performanszairól volt ismert. A sorozat, amely valós eseményekre épül, egyetlen örömteli pillanatot sem kínál, viszont valószínűleg a sikerének egyik titka abban rejlik, hogy a Trainspottinghoz hasonlóan ügyesen vegyíti a sötét humort a mind súlyosabbá váló történettel. A Szarvasbébi előtt talán a Tönkretehetlek (I May Destroy You) volt az, amely ennyire mélyre ásott egy személyes tragédia feldolgozásában.

Jellemző az idei mezőnyre, hogy a legjobb ötbe szavazott sorozat között egyetlen olyan akad, amely nem idén indult. Az Ipar már a harmadik évadánál jár, és a sorozat eleinte maximum rétegsikernek számított, de a népszerűsége évadról évadra nő, és a készítők is egyre magabiztosabban mozgatják a banki szférában dolgozó, cinikus főszereplőiket. Az Ipar a harmadik évadra találta meg igazán a hangját, innen tényleg elérheti akár az Utódlás színvonalát a sorozat.

A "Sógun" sorozatot eredetileg egy évados történetnek szánták, de a gyártó, az FX, valamint a Disney, a tulajdonos, annyira lenyűgözte a 1600-as évek Japánjában játszódó regény új feldolgozása, hogy úgy döntöttek, folytatják a sorozatot. Korábban már részletesen méltattuk a "Sógun" gazdag részletességét és elegáns kivitelezését, valamint azt is kiemeltük, hogy a történet nem csupán díszletként használta a korabeli Japánt, hanem annak mélyebb kulturális és történelmi rétegeit is bemutatta.

A sógunhoz hasonlóan a Tom Ripley-könyvekből készült adaptációk sora is gazdag, de a Netflix legújabb sorozata merőben eltér az 1999-es Tehetséges Mr. Ripley hangulatától. A fekete-fehér képi világ, amely a Hitchcock klasszikusait, némafilmek varázsát és a nagy olasz rendezők stílusát idézi, új dimenziót ad a már jól ismert történetnek. Andrew Scott színészi teljesítménye szinte garantáltan lenyűgöző, így a Ripley új életre kel egy olyan kontextusban, amely friss és izgalmas. Hasonlóan a játékadaptációk korábbi pejoratív megítéléséhez, a Fallout sikeresen megcáfolta, hogy a videojátékok nem tudnak komoly művészeti minőséget képviselni; a sorozat nemcsak a hardcore rajongók, hanem a mély és konzisztens sci-fi élményre vágyók számára is egyaránt kielégítő élményt nyújt.

A vígjáték műfajának jelenlegi helyzete jól tükrözi, hogy a legjobb idei produkciók között nem találunk klasszikus szitkomokat. Ugyanakkor, ahogy tavaly is, a Valaki valahol című sorozat harmadik évada megint brillírozott, és továbbra is az egyetlen, amelyik a 2023-as legjobbak között tarthatja a helyét. Emellett érdemes megemlíteni A Franchise-t, amely valódi metamodern vígjátékot kínál a kortárs blockbusterek árnyoldalairól. A Hackset pedig, amely már a harmadik évadánál tart, évek óta töretlenül a dramedy műfaj egyik ékköve. És ne feledkezzünk meg a Shrinkingről sem, ahol Harrison Ford és Jason Segel azt bizonyítja, hogy a terápia nemcsak komoly, hanem szórakoztató, sőt, néha tragikomikus élmény is lehet.

A Telex szerint azonban az év vígjátéksorozata az Úriemberek volt idén. Guy Ritchie hosszú évekig volt a britek válasza Quentin Tarantinóra az olyan kultikus filmjei miatt, mint A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső vagy a Blöff, de a 2008-as Spíler után érezhetően más vizekre evezett inkább kevesebb, mint több sikerrel (lásd Aladdin vagy az Artúr király). Aztán öt évvel ezelőtt visszatért a slágertémájához, a brit alvilághoz a váratlanul sikeres Úriemberekkel, ami annyira bejött neki, hogy végül a Netflix berendelt belőle egy sorozatot is, ami csak apró részleteiben érinti a film történetét. Ez nem is baj, mert az Úriemberek-sorozat pontosan ugyanazokat a védjegyszerű húzásokat hozza, amiért Ritchie annyira fontos rendezővé tudott válni a 2000-es években: a fanyar brit humor, a flúgos karakterek, a zseniális zeneválasztás és az állandó rohanás, amitől egy pillanatig sem válik unalmassá a cselekmény. Ilyen az, amikor jól áll egy rendezőnek, ha visszatér a kaptafához.

A brit sorozatokat idéző kegyetlen és száraz humor, a Gary Oldman által megformált anti-James Bond karakter, és jó értelemben vett régimódiság miatt is egyedülálló sorozat ma a kínálatban az ebben a műfajban a legjobbnak választott Utolsó befutók. Az Apple kémsorozata már a negyedik évadánál jár, és megérdemelten egyre népszerűbb, hiszen úgy húz fel évadról évadra egy különálló sztorit, úgy csinál egyre jobb akciójeleneteket, hogy közben a főbb karaktereit is szépen építi. Az Apple sorozatában még biztosan több évadnyi muníció van.

A sógun mellett idén főleg a Tokyo Vice merült mélyre a japán közegben, a második évad sokkal jobban sikerült az elsőnél, főleg mert a fő fókusz az amerikai újságíróról átkerült még több karakterre, így a japán alvilágot és korrupciót is még jobban megismerhettük ebben az évadban, ami egyben az utolsó is volt a sorozatból. Talán a vártnál kevésbé mozgalmas, csendesebb évada, a didaktikus utolsó rész miatt A mackó a harmadik nekifutásra már nem szólt akkorát, de ebben a sorozatban még mindig ott van a potenciál, ha akár olyan merész epizóddal jelentkezik legközelebb, mint a harmadik évad nyitánya. Keri Russelnek meg összejött az a bravúr, hogy a karrierjében két klasszikus sorozat is összejött több éves különbséggel: a Foglalkozásuk: amerikaiban (The Americans) emlékezeteset alakító színésznő a második évadára még jobb politikai thrillerré fejlődő A diplomatában is remek.

Nem okoz meglepetést, hogy a legjobb sorozatok között már említett Szarvasbébi és Ripley is helyet kaptak az öt legjobban értékelt között. Ugyanakkor a Pingvin, a Kaos és A levegő urai is különféle okok miatt érdemlik meg a figyelmet ebben a válogatásban, mindegyik saját egyedi vonásával és megközelítésével gazdagítva a listát.

A Pingvin például azért, mert a készítők összehozták azt a bravúrt, hogy Batman felbukkanása nélkül is működő sorozatot csináltak Batman világában. A Colin Farrell által játszott alvilági figura, Pingvin köré a Sopranost és a Keresztapa-filmeket idéző sztorit húztak fel, ami néha ugyan nem tudta kikerülni a kliséket, de a két főszereplő, Farrell és Cristin Milioti játéka miatt izgalmas lett a sorozat.

A görög mitológia fontos figuráit modern környezetbe helyező Kaos eredetileg több évados sorozatnak készült, de a Netflixnél nem voltak elégedettek a számokkal, így a sokszor remek ötleteket hozó sorozat egy ígéretes, és óriási cliffhangerrel befejezett évad után idő előtt tűnik el a kínálatból.

A levegő urai nem kínáltak friss receptet, hiszen az Apple sorozata a legendás Elit alakulat és A hős alakulat nyomdokain újabb háborús narratívát mesél el. Steven Spielberg és Tom Hanks produceri irányítása alatt készült produkció, mint ahogy a korábbi klasszikusok is, most is rendkívüli részletességgel mutatja be, milyen hihetetlenül veszélyes és nyomasztó feladat egy második világháborús bombázó vadászgép irányítása.

Az animációs világ idei felhozatala talán nem volt olyan kiemelkedő, mint az előző év, de azért akadtak figyelemre méltó alkotások. Az anime szcénában például felbukkantak különleges címek, mint a Dandadan, valamint a merész és szokatlan Delicious in Dungeon, amely a maga bizarr koncepciójával keltette fel a nézők érdeklődését. Az évtizedek óta várt visszatérés azonban egyértelműen az X-Men '97-hez köthető, amely szinte zökkenőmentesen folytatta a '90-es években megszakadt sorozat történetét, mintha az idő nem is telt volna. Ne felejtsük el említeni a Különös történések a Szondi utcában című magyar YouTube-sorozatot sem, amely a legélesebb tükröt tartotta a hazai társadalmi jelenségek elé, hitelesen tükrözve a közállapotokat és a mindennapi élet abszurditásait az utóbbi években.

Valószínű, hogy a Szondi utca nem tudott győzni nálunk idén, mert az Arcane egy teljesen más dimenzióban játszik. Ez a League of Legends univerzumban játszódó animációs sorozat három évvel ezelőtt mindenkit lenyűgözött, és az idén bemutatott, egyben záró évadának folytatása talán még magasabbra emelte a mércét. Kérdéses, hogy a Riot Games a 250 millió dolláros költségvetés után képes lesz-e fenntartani ezt a szintet, de az biztos, hogy olyan magasra helyezték az animációs műfaj lécét, hogy azt valószínűleg hosszú ideig kevesen tudják majd megugrani.

Idén számos csalódás érte a közönséget, és ezeket jellemzően nagy költségvetésű, valamint neves közreműködőkkel készült produkciók övezték. A Cáfolat, amely papíron kasszasikernek ígérkezett, hiszen az Oscar-díjas Alfonso Cuarón állt a rendezői székben, és olyan neves színészek szerepeltek benne, mint Kevin Kline, Cate Blanchett, Indira Varma és Sacha Baron Cohen, valahogy mégsem tudta megugrani a sorozatformátum által támasztott kihívásokat. Egy másik, kevésbé ismert, de a manga fanatikusok körében kultikus Uzumaki animációs adaptációja sem aratott osztatlan sikert; a készítők már a bemutató után elismerték, hogy a végeredmény nem felelt meg az elvárásoknak, és tudták, hogy a sorozat nem nyújtott igazán élvezhető élményt.

A legnagyobb kudarcok talán mégsem a várt sorozatokban rejlenek, hanem három másik produkcióban, amelyek között több közös vonás is fellelhető: mindegyik egy népszerű filmes franchise univerzumban játszódik, méghozzá több száz, sőt, akár ezer évvel az eredeti történet előtt. A Hatalom Gyűrűi második évadára sem tudott igazán felpörögni, és egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Amazon hatalmas összegeket, több száz millió dollárt ölt a jogok megszerzésébe, ami végül óriási csalódásnak bizonyult. Az Akolitus esetében részben a bérrettegő online anti-woke közönség, részben pedig az a tény játszott közre, hogy senkit sem izgatnak igazán ezek a karakterek egy olyan Star Wars-univerzumban, amely alig-alig kapcsolódik a trilógiákhoz és más aktuális sorozatokhoz. A Dűne: Prófécia pedig szomorúan próbálja meg felvenni a harcot az új Trónok harcával, de kit érdekel az Atreides ház politikai intrikája és riválisaik drámája, amikor a történet tízezer (!!!) évvel a filmek eseményei előtt zajlik?

Idén számos kellemes meglepetés érkezett, és érdekes módon ezek többsége vagy újrafeldolgozás volt, vagy valamilyen nagyobb franchise részeként született meg. A Mr. és Mrs. Smith esetében különösen figyelemre méltó, hogy a sorozat kezdetben Phoebe Waller-Bridge-nek volt a feladata, ám ő egy idő után távozott a projekttől, ami szinte mindent újraindított. Ennek ellenére Donald Glover és Maya Erskine párosítása igazán lenyűgözőre sikerült, és az Amazon annyira elégedett a végeredménnyel, hogy valószínűleg több évadot is berendelnek, mindegyikben új színészek formálják meg a főszereplőket. Hasonlóan izgalmas volt az Agatha All Along is, amelynek elkészítése szintén nem volt zökkenőmentes, és már rég meg kellett volna érkeznie. A WandaVízió spinoffjaként is felfogható Marvel-sorozat azonban képes volt megőrizni az anyasorozat stílusát, miközben egy szórakoztató, könnyed, boszorkányos road movie-t varázsolt a nézők elé, amelyben Kathryn Hahn szinte ragyogott.

A 3-test-probléma adaptálása igencsak kihívásokkal teli feladatnak tűnt, még akkor is, ha a kínai regénysorozatot a Trónok harca showrunnerjei, D.B. Weiss és David Benioff irányították. Az alkotóknak azonban sikerült egy izgalmas, összetett, látványos és koherens sorozatot létrehozniuk Liu Cixin művéből, és már biztosan készülnek a folytatások is. A legnagyobb meglepetést azonban a Fallout-videójátékok sorozatos adaptációja okozta. Lisa Joy és Jonathan Nolan (a Nolan-filmek és a Westworld sorozat alkotói) fáradozása révén nemcsak látványos, de a játékok világához hű sorozatok születtek, amivel az Amazon számára a közelmúlt legnagyobb sikerét hozták el, miközben az évek óta keresett saját sikersorozatukat építik.