Szilágyság: Zilahon ünnepélyesen megnyitották a 110 férőhelyes új bölcsődét.

Zilahon is ünnepélyesen megnyitotta kapuit az új, 110 férőhelyes bölcsőde, amely az országos bölcsődeépítési program keretein belül valósult meg. A Liget negyed szívében, az ANL-tömbházak közvetlen közelében és az épülő uszoda szomszédságában helyezkedik el az intézmény. Ez már a második ilyen jellegű beruházás a megyében, hiszen nemrégiben Szilágysomlyón is átadtak egy negyven férőhelyes bölcsődét, így tovább bővül a helyi gyermekellátás kapacitása.
A szombati átadón Cseke Attila fejlesztési miniszter is tiszteletét tette, és hangsúlyozta, hogy az RMDSZ 2021-ben indította el az Országos Bölcsődeépítési Programot. „A program kezdetben kizárólag állami forrásokra támaszkodott, de amikor elérhetővé váltak az uniós támogatások a nemzeti helyreállítási terv keretében, sikerült ezeket a forrásokat is bevonni. Ennek köszönhetően a most átadott zilahi bölcsőde már uniós pénzből valósult meg” – emelte ki a miniszter.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az országban eddig harminc új oktatási intézmény jött létre, ezek közül kettő Szilágy megyében található. A régióban összesen négy bölcsőde építése van folyamatban: a már átadott zilahi és szilágysomlyói intézmények mellett hamarosan megkezdődnek a munkálatok Zsibón és Szilágynagyfaluban is, mindezt állami költségvetésből finanszírozzák. "Ez azt jelenti, hogy legalább 230 új bölcsődei férőhely válik elérhetővé gyermekeink és unokáink számára. A program országos szinten is folytatódik: a tervek szerint összesen 239 bölcsőde épül, és idén 70-75 intézmény átadását célozzuk meg. A többi bölcsőde építését jövőre folytatjuk."
A beruházás fontosságát Seres Dénes parlamenti képviselő is kiemelte, rámutatva, hogy Szilágy megye sem mentesült a demográfiai visszaeséstől. Ebből kifolyólag elengedhetetlen, hogy minden lehetséges eszközt felhasználjunk a családok támogatására. "Ez egy újabb jelentős lépés a város és közösségünk fejlődése érdekében. Terveink szerint a szülők olyan környezetben nevelhetik gyermekeiket, amely biztosítja számukra a megfelelő feltételeket, és lehetőséget ad arra, hogy korszerű és biztonságos intézményekbe járhassanak. Hosszú távon ezek a fejlesztések hozzájárulhatnak a születési arány növekedéséhez is" - hangsúlyozta a képviselő.
A bölcsőde ünnepélyes átadása különleges jelentőséggel bírt Zilah lakói számára. Augusztus 1-jén a város alapításának 552. évfordulóját ünnepelték, amelyet az új intézmény átadása méltó módon emelt ki - mondta el Fazakas Miklós alpolgármester. Hangsúlyozta, hogy ezzel a lépéssel a város egy régi adósságát törleszti. "Zilahon eddig komoly hiány volt bölcsődei férőhelyekből, de a 110 új férőhellyel a helyzet már érezhetően javulni fog. Ha szeptemberig megkapjuk a szükséges engedélyeket, ősszel már a gyermekeink is birtokba vehetik ezt az új épületet. Az utóbbi években folyamatosan fejlesztjük a Liget negyedet; az ANL-tömbházak befejezése után most itt a bölcsőde, és nemsokára átadjuk az új uszodát is, miközben a sportpálya munkálatai is a végéhez közelednek. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a zilahi fiatalok otthon érezzék magukat a városban" - fogalmazott Fazakas Miklós. Megemlítette, hogy a most átadott bölcsőde a típustervek alapján készült, amely a nemzeti program egységes arculatának és hatékony megvalósításának elősegítését szolgálja.
A 110 férőhelyes intézmény korszerű berendezésekkel és energiatakarékos megoldásokkal valósult meg, különös figyelmet fordítva a gyermekbarát terek megteremtésére. Célunk, hogy a legkisebbek számára ideális környezetet biztosítsunk, ahol biztonságban és inspiráló módon fejlődhetnek.