Vadelütés esetén kiemelten fontos, hogy fokozottan figyeljünk!


Ősszel a vadelütések előfordulása sajnos megnövekszik, aminek több tényezője is van. Például a szarvasok párzási időszaka, amely szeptemberre és októberre esik, valamint a vadon élő állatok fokozott vonulása is hozzájárul ehhez a jelenséghez – tájékoztatta a Sonline.hu-t Orbán Zoltán, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Ezért fontos, hogy fokozottan figyeljünk és körültekintően vezessünk olyan útszakaszokon, ahol vadállatok átvonulására lehet számítani, amit megfelelő jelzőtáblák is jeleznek.

A fokozott óvatosság különösen hajnalban és alkonyatkor indokolt. Amennyiben haladásunk során az út környezetében vadállatot észlelünk, vagy korábban ott áthaladó állatot (pl. szarvast) láttunk, mindenképpen lassítsunk le, hiszen a vadon élő állatok általában nem egyedül, hanem csoportosan mozognak.

Húsz év alatt a vadbalesetek száma csaknem megduplázódott. Minden évben, az ősz kezdetekor Somogyban is megszaporodnak a vadbalesetek.

Related posts