Vučević: A kormány lezártnak nyilvánítja az egyetemista követelések ügyét.
Miloš Vučević, a szerb kormány vezetője, határozottan kijelentette, hogy a kormány számára az egyetemisták tiltakozásaival kapcsolatos ügy lezárult. Véleménye szerint minden olyan követelést teljesítettek, amelyet az "egyetemisták egy része" megfogalmazott.
A miniszterelnök a Szerbiai Egyetemek Hallgatói Konferenciájának (SKONUS) képviselőivel folytatott megbeszélés után kijelentette, hogy minden, az egyetemista blokádok során megfogalmazott követelést teljesítettek. A megvalósított intézkedések között szerepel az újvidéki vasútállomás felújítása, valamint az egyetemi karok költségvetési támogatásának jelentős növelése is.
"A tiltakozásokon megfogalmazok követelések kérdését mi befejezettnek tekintjük. Mindent, amit a tiltakozások szervezői követelésként fogalmaztak meg, teljesítettük. Ezen túlmenően már minden színtiszta politika" - mondta a kormányfő.
Diákok Vučićnak: A követeléseink még mindig nem valósultak meg.
Vučević azt mondta, "néhány ezer" oldal dokumentumot hoztak nyilvánosságra az újvidéki vasútállomás felújítására vonatkozóan, amelynek előtetője november elsején leszakadt, és ami miatt 15 ember meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült. Hozzátette, két miniszter, az ő segédjeik, valamint közvállalatok igazgatói is benyújtották lemondásukat a baleset miatt.
Egyetemisták: Vučić szerdai beszéde támadás volt mindenki ellen!
"Büntetőjogi felelősségre vonás is van, az ügyészség rekordidőn belül indította el a vizsgálatot, 13 személyt vontak eljárás alá, tízen őrizetben vannak és több mint száz embert kihallgattak" - mondta Vučević.
Az egyetemi hallgatók viszont többször is hangsúlyozták, hogy követeléseik nem valósultak meg, ezért továbbra is kitartanak a blokádok által kifejezett tiltakozásaik mellett.